G. Fehér Péter
2024. május 14. kedd. 7:02
Nyugati politikai körökben kitört a pánik, amikor megtudták, hogy nemrég egy észak-koreai delegáció Teheránba látogatott. Általában az a jellemzője a phenjani politikának, hogy hivatalos delegációinak külföldi útjait titokban tartja. Ez történt 2019-ben is, amikor az távol-keleti remete királyság hivatalos emberei Iránba látogattak.
A terv nem sikerült, a hivatalos megbeszélések ténye kiderült és már akkor felmerült a gyanú: a megbeszélés tárgya nem lehetett más, mint a két ország katonai együttműködésének szorosabbra fűzése.
Nem volt alaptalan a félelem, mert voltak olyan előjelek, amelyek ezt a feltételezést támasztották alá. Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma 2016 januárjában szankcionálta is Iránt, amiért Phenjanba delegációt utaztatott, amelynek tagjai segítették Észak-Koreát a 80 tonnás rakéta gyorsító berendezésének fejlesztésében.
Irán és Észak-Korea együttműködése nagyrészt a stratégiai célok összehangolásából áll. A fő feladat a szuverén döntéshozatali képességeik védelme, ami közös érdek. Az érdekvédelemnek pedig a fő eszköze az erős hadsereg. Legalábbis ezt gondolja a két ország vezetése. Nem újsütetű kapcsolatról van szó, mert a két állam katonai együttműködése hosszú évtizedekre nyúlik vissza, a nyolcvanas évekig, az iráni–iraki háborúig.
Teherán a Bagdaddal vívott hosszú háborúja idején, ahol csak lehetett, szövetségeseket keresett. Az észak-koreai rezsimben meg is találta partnerét, hiszen Phenjan is el volt szigetelve. A kényszerbarátság pedig mindkét félnek igen „gyümölcsözőnek” bizonyult és mostanra már olyan szintet ért el, hogy a nyugati politikusokat a hideg kirázza.
A háború befejezése után Irán és Észak-Korea között, leegyszerűsítve a dolgokat, amolyan csere biznisz jött létre. Észak-Korea segített az irániaknak a modern rakéták kifejlesztésében, Teherán pedig gyorsító rakétákkal támogatta Phenjant. Az amerikai Arms Control – amerikai portál, amely a fegyverkereskedelemmel és ellenőrzéssel, valamint a hadiipari fejlesztéssel és gyártással foglakozik – szerint a közelmúlt talán legfontosabb fejleménye az, hogy Irán rakétákat vásárolt Észak-Koreától. Ezeknek a fegyvereknek a hatótávolsága valószínűleg meghaladja Teherán eddig kifejlesztett hasonló rakétáinak, a Shahab–3-nak a hatótávolságát. Most már ott tartunk, hogy Iránnak olyan rakétái vannak, amelyek akár kétezer kilométeres hatótávolsággal is rendelkezhetnek.
„Az együttműködés a pragmatizmuson alapul – mindkét országot jelentős szankciók sújtják, és akadályozzák őket abban, hogy más forrásokból szerezzenek technológiát. A kooperáció semmiképpen nem nevezhető ideológiainak, mivel Irán teokrácia, Észak-Korea pedig ellenséges a vallásossággal szemben és – másként nehezen meghatározható – nemzeti személyi kultuszt valósított meg” – jelentette ki egyik nyilatkozatában John Feffer, a Foreign Policy in Focus igazgatója.
Az iráni–iraki konfliktus után a nemzetközi közvélemény figyelme elfordult a Teherán–Bagdad „tengelytől”. Mint fentebb is láttuk, voltak figyelmeztető jelek, de a Nyugat úgy gondolta, hogy ezek még nem fogják érdekeiket veszélyeztetni.
Csakhogy az ukrajnai háború egészen más kontextusba helyezte a két ország katonai együttműködését. Irán és Észak-Korea egyaránt direkt módon katonailag támogatja Oroszországot. Például Észak-Korea kétmillió tüzérségi lőszert adott át Oroszországnak. Irán pedig drónokkal támogatja az orosz haderőt. Egy orosz győzelem – a jelenlegi helyzetben ez tűnik a legreálisabb forgatókönyvnek – még szorosabbra fűzné a két állam katonai kapcsolatait.
A háború már bőven tartott, amikor egy évvel ezelőtt orosz–kínai egyezség született a különböző együttműködési formák kialakítására.
Ez volt a Nyugat számára az a rémálom, amit mindenképpen el akart kerülni. Ez nem sikerült, mint ahogy az sem, hogy a kínai–orosz–iráni–észak-koreai „négyes” szorosabbra fűzze az egymáshoz való viszonyát. Ez a nyugati rémálom második fokozata.
Vagyis, az addigi észak-koreai–iráni szövetség betagozódott egy nagyobb egységbe. Ennek pedig van következménye. Például a „remete királyság” már nem is annyira elszigetelt. Kim Dzsung Un észak-koreai vezető harcias hangvételt ütött meg, amelynek a későbbiekben minden bizonnyal nagy jelentősége lesz. Többek között kijelentette, hogy megváltoztatja az ország egyik legfontosabb stratégiai célját, ami eddig az volt, hogy egyesítse a Koreai-félszigetet. Persze, a saját uralma alatt. Ez viszont felér egy háborús fenyegetéssel. A nyomaték kedvéért Kim Dzsong Un három rakétát is kilőtt.
Mindez alaposan átrendezte a geopolitikai helyzetet. Irán és Észak-Korea kétoldalú katonai szövetségéből egy, a globális biztonságpolitikát befolyásoló tényező vált.
És az ukrajnai háború végét még nem is látjuk.
