Az ukránok szerint már megállították az oroszokat Harkivnál

Harkiv térségében jelenleg még folyik az orosz határ menti hadműveletének aktív szakasza, de az ukrán hadsereg már megállította az ellenséget – jelentette ki kedden Kirilo Budanov tábornok, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának vezetője az ukrán televízió maratoni háborús adásának nyilatkozva, számolt be az rbc.ua hírportál alapján a karpatalja.info.

A jelentés szerint Budanov elmondta: „Jelenleg zajlik az orosz határ menti hadművelet aktív szakasza a harkivi térségben. Ha az oroszok azt mondják, hogy jelentős sikereket értek el, ez határozottan nem igaz. De emlékeznünk kell arra, hogy a helyzet feszült és nagyon gyorsan változik. – A szavai szerint már tegnap este is látható volt a stabilizálódási tendencia. – Azaz az ellenség már blokkolva van azokon a vonalakon, ahová el tudott jutni. A helyzet nem katasztrofális. Nem kell pánikba esni. Oroszország fő célja ebben a műveletben elvileg egy információs műveleti káoszt teremteni azért, hogy a csapataink keleti irányba vonuljanak vissza” – mutatott rá.

A tábornok kijelentette: az oroszok már minden erőt és eszközt mozgósítottak a határvidéken, és be kell vetniük tartalékaikat. Ugyanakkor hozzátette, hogy Oroszország meglehetősen korlátozott erőforrásai működnek a harkivi térségben. „De még nem vetették be minden erejüket a csatába. Úgy gondolom, hogy az elkövetkező napokban mindent felhasználnak, amijük van. Fogalmazzunk úgy, hogy minden, ami a határvidéken volt, már használatban van. Ezután szükségük lesz arra, hogy megmutassák a tartalékaikat” – vélekedett Kirilo Budanov.

Elolvasom a cikket