Elhunyt Alice Munro Nobel-díjas kanadai író

MH/MTI
2024. május 14. kedd. 20:03

Alice Munro hétfőn, egy ontariói ápolási otthonban halt meg. Halálhírét kiadója is megerősítette.

Az írónő, aki 2013-ban kapta meg az irodalmi Nobel-díjat, családja szerint már legalább egy évtizede demenciában szenvedett.

Alice Ann Laidlaw néven született 1931-ben az Ontario tartománybeli Wingham városkában. Alig töltötte be tizennyolcadik évét, amikor szó szerint is elmenekült otthonról, és beiratkozott a Nyugat-ontariói Egyetem angol szakára. Már tizenévesen elhatározta, hogy író lesz, első novellája egyetemista korában jelent meg 1950-ben.

Első novelláskötete, a Boldog árnyak tánca 1968-ban jelent meg, és rögtön elnyerte a legrangosabb kanadai irodalmi elismerést, a főkormányzó díját. Három évvel a Boldog árnyak után az Asszonyok és lányok élete című kötet a kanadai könyvkereskedők szövetségének díját érdemelte ki, 1980-ban A kolduslány című kötetéért Booker-díjra jelölték.

Művei azóta is világszerte nagy kritikai és közönségsikert arattak és aratnak, tucatnyi nyelven láttak már napvilágot. Számos díj és elismerés birtokosa volt, elnyerte többek között az Egyesült Államok könyvkritikusainak díját, a rangos Giller Díjat, 2009-ben megkapta a Nemzetközi Man Booker Díjat. 2013-ban neki ítélték az irodalmi Nobel-díjat, a mindössze egymondatos indoklás a modern novella mestereként jellemezte az írónőt, aki tökélyre fejlesztette a regény mögött háttérbe szoruló novella műfaját.

A kanadai Csehovként is emlegetett Munro a kortárs novella mestere volt, „a kis emberek, nagy érzések” krónikása. Művei magyarul is olvashatók, a Park Kiadó gondozásában látott napvilágot többek között az Egy jóravaló nő szerelme, az Asszonyok, lányok élete, a Szeret, nem szeret, a Csend, vétkek, szenvedély, a Mennyi boldogság!, a Drága élet, a Kilátás a Várszikláról, az Ifjúkori barátnőm és A Jupiter holdjai.

A Szeret, nem szeret egyik novellájából 2007-ben nagy sikerű film készült Egyre távolabb címmel Sarah Polley rendezésében és Julie Christie főszereplésével. Az alkotást két Oscar-jelöléssel és a legjobb női főszereplőnek járó Golden Globe-díjjal jutalmazták. 2013-ban a kötet címadó novellájából készült film Liza Johnson rendezésében, 2016-ban pedig Cannes-ban mutatták be a Pedro Almodóvar rendezte Julieta című filmet, a Csend, vétkek, szenvedély című kötet egyik novellájának adaptációját.

Munro 2009-ben nyilvánosságra hozta, hogy szívműtétje volt és rákkezelést is kapott, a Nobel-díjat sem tudta személyesen átvenni egészségi állapota miatt.

Elolvasom a cikket