Fülöp Attila: Aki bölcsődét épít, a jövőben hisz

MH/MTI
2024. május 14. kedd. 14:50
Frissítve: 2024. május 14. 14:56

Fülöp Attila a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei településen azt mondta, a bölcsődék megléte azt is jelenti, hogy a családok hisznek a jövőben, ami a családok alkotta nemzetre is igaz, ezért a kívánt gyermekek megszületése nemcsak egy család belügye, hanem a nemzet fennmaradásának, életben maradásának sorskérdése is.

Az államtitkár a bölcsőde beruházások három hozzáadott értékének nevezte, hogy új munkahelyek jönnek létre, könnyebbséget jelent a családoknak, hogy az édesanya munkába álljon, és segítség abban, hogy ne kelljen más településre, hogy a gyereket el tudják helyezni.

Fülöp Attila jelezte: ma Magyarországon 65 ezer bölcsődei férőhely van, 2010-ben 32,5 ezer volt. Az országban 1130 településen érhető el bölcsődei szolgáltatás, három és félszer annyi településen, mint 2010-ben.

Hozzátette ugyanakkor, hogy míg a bölcsőde a jövőről szól, a szomszédban két éve háború dúl, ami pusztítást, rombolást jelent.

Kiemelte: a mai európai helyzetben fontos kimondani, hogy az élet és az építkezés csak akkor maradhat fenn, ha sikerül békét teremteni a határon túlon is.

Ebben rendkívül fontos lesz a június 9-ei választás: egyrészt, hogy olyan vezetői legyenek az önkormányzatoknak, akik a közösség kovászai tudnak lenni, másrészt az európai színtéren olyan képviselők kerüljenek a parlamentbe, akik a békében, az építkezésben, az életben hisznek, nem a háborúban, a rombolásban, a pusztításban – mutatott rá az államtitkár.

A Fidesz–KDNP és a kormány ezért dolgozott eddig is, és ezért dolgozik a jövőben is – tette hozzá Fülöp Attila, kérve, hogy mindezt vegyék figyelembe a június 9-ei voksoláson.

Simon Miklós, a térség fideszes országgyűlési képviselője jelezte: választókerületében az elmúlt csaknem tíz évben 20 bölcsőde épül, illetve újult meg hatmilliárd forint többnyire európai uniós, illetve haza forrásból, három új óvodát építettek, további tízet felújítottak és megújult 19 iskolaépület is, összesen 14 milliárd forintból.

Seszták Oszkár (Fidesz–KDNP), a vármegyei közgyűlés elnöke hozzátette: a mostani ciklusban Szabolcs-Szatmár-Beregben több mint 150 milliárd forintból valósítottak meg beruházásokat.

A 28 férőhelyes, két csoportszobás bölcsőde felépítéséhez 402 millió forint vissza nem térítendő pályázati forrást nyert el az önkormányzat – hangzott el az alapkőletételen.

Elolvasom a cikket