Rinocéroszék egymást szurkálják

Kedves Olvasó, most a pávatáncról fogok önöknek írni. De nem úgy, ahogy a baloldal Orbán Viktorról beszél szívesen, persze minden alap nélkül, hanem úgy, ahogy Dobrev Klára vagy éppen az MSZP-sek csinálják. Orbán ugyanis következetesen a béke mellett száll síkra, egyenesen megmondja Brüsszelnek, mivel nem ért egyet. A migrációval, a genderrel, a háborúval. Nem kétkulacsos, hogy látszólag igent mond ezekre a brüsszeli akaratokra, aztán az utolsó pillanatban az ellenkezőjét csinálja. Csak azért, mert a saját érdekei ezt diktálják. A pávatánc nem más, mint notórius hazudozás, ami a baloldal és nem a jobboldal sajátja.

A baloldal most is azt bizonyítja, hogy ő az igazi pávatáncos. Azzal vádolja a jobboldalt, amit ő maga csinál, de rinocéroszbőrrel az arcán.

Emlékeznek? Dobrev Klára május 1-jén azzal állt ki a városligeti fórumára, hogy nem engedi megosztani a baloldali összefogást. Szó szerint ezt mondta: „Egy pillanatig nem fogom hagyni, hogy még egyszer valaki megossza az ellenzék erőit. Még egyszer szembefordítson minket egymással.”

Néhány napja pedig már azt magyarázza, hogy a demokrácia, az összefogás erejét az jelenti, ha az ellenzéki pártok egymásra indítanak jelölteket. Ezt mondta a Hír TV-nek: „Ennek az az oka, hogy a baloldal a demokratikus oldal, az ellenzéki oldalon nagyon sokfajta politikai szereplő van. Tudja, maguknál Orbán Viktor azt mondja: ő, ő és ő, és aztán csend, rend, fegyelem. Na, ezt nem hívjuk demokráciának.” Ugye, hogy rinocérosz minőségű arcbőrről beszélünk?

Azaz valójában csak a saját érdekei a fontosak, hogy legalább ne lássák az emberek a dobrevi politika hatalmas kudarcának az összefogás szétesését.

De egy szinttel lejjebb, a nyolcadik kerületben is hasonló a helyzet. Pikó polgármesternek is befűtött az MSZP, de ő legalább nem játssza el, hogy ez az igazi demokrácia. Április vége felé így nyilatkozott: „A főváros talán legerősebb önkormányzati teljesítményével, talán a legelőremutatóbb, progresszívabb programjával és biztosan a legszélesebb társadalmi alapokon nyugvó szövetségével vágunk neki ennek az ötven napnak.” Alig pár hét múlva már arról panaszkodott Pikó András, hogy egykori szövetségesei kihátráltak mögüle.

Azt írta közösségi oldalán. „Véglegessé vált, Józsefvárosban a Magyar Szocialista Párt 11 egyéni választókörzetben ráindul a mögöttem álló széles ellenzéki koalíció képviselőjelöltjeire, ráadásul polgármesteri kihívót is kapok az alpolgármester személyében.”

Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere a Facebookon szintén a baloldali pálfordulás miatt akadt ki. Azt írta: „Ferencvárosban is ez a helyzet. Nem jött be a zsarolás, ránk indul az MSZP–DK. Valójában aki rájuk szavaz, a Fidesz visszatérésére szavaz.”

Ez a nyers valóság, kedves Dobrev Klára. A választóik pedig tesznek rá, hogy a Demokratikus Koalíció EP-listavezetője mit hazudik demokráciának. Hogy illegeti a páva kiterjesztett farktollait, csakhogy azt próbálja elhitetni a választókkal, hogy ő mindig a helyzet magaslatán van.

Ez jól látszik Magyar Péter színre lépéséből, aki néhány hét alatt fölébe kerekedett a magát korábban nagy melldöngetve a legerősebb ellenzéki pártnak aposztrofáló DK-nak.

Érdemes idehozni Rotyis Bálint, a Nézőpont Intézet elemzőjének Origón megjelent szavait. Szerinte a baloldalnak egy dolog számít, hogy a békepárti jobboldali kormány valahogy megbukjon. Aláhúzta: Bajnai Gordon és köre évek óta építi azt a hálózatot, amely pénzzel, kampánystratégiákkal, kutatásokkal, elemzésekkel és aktivistákkal látja el azt a politikust, aki éppen új baloldaliként tűnik fel a színen. Hozzátette: a magyar emberek többségét lenézik, úgy tekintenek a magyarokra, mint tanulatlan és neveletlen kölykökre, akiket már megnevelni sem lehet. A külföldi megrendelők számára lényegtelen, hogy egy esetleges kormánybuktatás után az ország teljes anarchiába süllyedne. Jobbról nézvést persze kitűnő látvány, ha rinocéroszék egymást szurkálják.

A szerző újságíró

Elolvasom a cikket