– Sok nyugati elemző azt, hogy Szergej Sojgut a választások után Vlagyimir Putyin lecserélte Andrej Belouszovra – aki civil, gazdasági szakértő, hosszú évek óta az orosz költségvetések egyik fő „konstruktőre” – tulajdonképpen a gyengeség jelének tartja: Moszkva nem hisz a gyors győzelemben, ezért kénytelen átállni a hadigazdaságra. De mintha lenne ebben egy kis önellentmondás, hiszen az oroszok erőfölényét eddig azzal magyarázták, hogy az ország már rég hadi üzemmódban működik. Nem mellesleg az oroszok sorra foglalják el a településeket a Harkivi területen, és a front más szakaszain is sikereket értek el az elmúlt hónapokban.
– Az elmúlt években a ruszofóbia általánossá vált a nyugati médiumokban, és sajnos ezt a fajta erős elfogultságot sok elemző esetében sem lehet kizárni. Egyébként érdemes megjegyezni, hogy Sojgu sem katonaként kezdte: a Rendkívüli Helyzetek Minisztériumának a vezetőjéből lett honvédelmi miniszter, és hadseregtábornok. Annak a jelei, hogy a hadiipari fejlesztéseket jobban akarják koordinálni, már korábban megmutatkoztak. Az pedig, hogy Sojgu helyettesét leváltották nem sokkal a választások után, előrevetítette a komoly változásokat. Szóval, ez a váltás arról szól, hogy egy – mondjuk így – válságmenedzsert, aki a különböző válsághelyzeteket tudta jól menedzselni, és megkezdte az orosz hadsereg átalakítását, lecserélték egy pénzügyi-gazdasági szakemberre, akinek a fő feladata a különböző folyamatok rendbetétele lesz. Belouszovnak kell tehát gondoskodnia arról, hogy a hadseregre fordított pénz minél hatékonyabban legyen elköltve, és ez rossz hír általában véve a Nyugatnak és különösen az ukránoknak, mivel a háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz. És hogyha a pénz jól van elköltve, annak súlyos következményei lesznek.
– Az orosz katonai szakértők szerint is azért volt szükség a váltásra, mert a védelmi tárcánál – és akkor most idézem az egyiküket: „a korrupciós helyzet… meghaladta az ésszerű határokat” …
– A tipikus orosz hozzáállás.[Nevet.]
– De arra is rendszeresen kitérnek, hogy a 15 éves Sojgu-korszakot általánosan jellemző konzervativizmus miatt, az orosz hadsereg nem volt kellően rugalmas, sem nyitott az új technológiákra. Ugyanezt harsogta Prigozsin is, amikor a Wagner-csoporttal bevette magát Rosztovba. Mégis csak nyert a puccs? Illetve Sojgu megbukott, mint katonai vezető?
– Nem, egyértelműen nem bukott meg. Az kétségtelen, hogy Jevgenyij Prigozsin a kritika tárgyává tette az erőforrások felhasználásának elégtelenségét, és azt is, hogy a kezdeti időszakban az orosz hadvezetés semmilyen szempontból nem volt felkészülve egy tényleges háború megvívására. De onnantól kezdve viszont, hogy az újratervezés 2022 folyamán megtörtént, az oroszok következetesen és konokul mennek előre a kitűzött céljaik irányába, amely pedig Ukrajna bedöntése. Tehát ebből a szempontból nem nevezném kudarcosnak Sojgu miniszterségét. Egy terület van, amivel nem nagyon tudott mit csinálni, és az a hadiflotta. Inkább azzal volt a probléma, hogy ő is és a vezérkari főnök, Geraszimov is olyan életmódot folytattak – a gyerekeik, a családtagjaik luxuskörnyezetben mozogtak, és erről folyamatosan megjelentek hírek a közösségi médiában –, amely az amúgy is fennálló, mondjuk így, rendszerspecifikus nehézségek miatt már nagyon sok embernek csípte a szemét. Ezzel pedig visszatértünk oda, ahonnan elindultunk, hogy Belouszovnak rendet kell tennie a minisztériumban és a hadsereg finanszírozása terén.
– Az előbb talán félreérthető voltam, az új technológiák alatt az orosz elemzők nem a hi-techet értik, hanem például a drónok rendszerbe állítását, a konzervativizmus alatt meg azt, hogy a Sojgu-féle vezetés a hagyományos eszközökhöz – tankok, repülőgépek – ragaszkodott. Amit most tévútnak tartanak.
– Azt látni kell, hogy az oroszok is készítettek a nyugatiakhoz hasomló csúcsmodern fegyvereket – elég csak az Armatára, vagy a Szu-57-es lopakodó vadászgépre gondolni. Viszont a költség-haszonelemzések szerint ezek Oroszországnak túl drágák. A T90-esnek is volt olyan változata, amely szinte ugyanazt tudta – nyilvánvaló védettségi különbségekkel, hiszen sokkal könnyebb harckocsiról van szó –, mint a nyugati páncélosok, de az orosz vezetés végül elvetette, hogy tömegesen rendszeresítsék. Az orosz-ukrán háború ezt a nézőpontot támasztja alá véleményem szerint. Tehát jónak kell lennie egy eszköznek ahhoz, hogy használhassák, de nem kell se kitűnőnek, se átlagon felettinek lennie valaminek. Úgyhogy azok a váltások, amiket látunk, például a rendkívül gyors hatékonyságnövekedés a felderítés és a csapásmérés területén, nem ezeknek a fejlesztéseknek köszönhetőek. Ezért nem hiszem, hogy most egy ilyen drasztikus high-techre való átállás következne. Inkább racionalizálásra számítok, és arra, hogy az olyan önálló kezdeményezések, mint például a napokban bemutatott civil forrásokból összehozott távirányítású motorcsónak, vagy egy tengeri drón hamarabb el fognak jutni a tesztelés és a sorozatgyártás fázisába.
– Számításba kell vennünk azt is, hogy a hadiipar felpörgetése után Oroszország fokozottabb szerepet vállal mondjuk Afrikában, ahol több helyütt Moszkvabarát vezetés került hatalomra az elmúlt években?
Ez is benne lehet a pakliban, de én inkább arra tudok gondolni, hogy olyan iszonyatos mennyiségű orosz felszerelés veszett oda – közel sem annyi, mint amit például az ORIX, meg a többi nyugati hírszerző ügynökség állít –, de jelentős mennyiség és szinte mindenből. Ezeket minél gyorsabban pótolni kell, hogy az orosz hadsereg alapvető képességei ne csökkenjenek. Tehát ennek az elősegítése, illetve az új bevált megoldások minél hamarabbi rendszeresítése a fő feladat. Amire Afrikában szükség van, abból a hírek szerint elegendő mennyiséget gyárt az orosz hadiipar már most. Viszont a készleteket fel kell tölteni, és továbbá fel kell gyorsítani a bevált eszközök gyártását és továbbfejlesztését. Ilyenek például az elektronikai hadviselésben alkalmazott eszközök, amelyek most nagy sikert arattak.
– Az orosz elemzésekben elő-előkerül még a hadsereg állományának bővítése, illetve a veteránok lakáshoz jutásának támogatása is, sok egyéb mellett, persze. Érdekes egyébként, hogy a „putyini” Oroszország megőrzött vagy visszahozott valamit a Szovjetunió állami gondoskodásából.
– Amihez megint csak stabil pénzügyi háttérre van szükség.
