A Szombathelytől 25 kilométerre, Kám község határában található 107 hektáros arborétum fő szezonja a május, amikor virágzik a havasszépe, a rododendron. Ilyenkor az egész arborétum virágba borul, és a gyönyörű, pompázatos színek mellett a finom, bódító illat ejti ámulatba a látogatókat. Ez az esemény Európa-szerte ismert, rengeteg országból utaznak ide az emberek azért, hogy sétálhassanak ebben a gyönyörűséges mesebirodalomban.
Lilában hódító havaszépe
Fotó: A szerző felvétele
A látogató csodálkozik, hogy míg a kertjében legföljebb egy méteres rododendron itt a kiváló klímának köszönhetően több méterre is megnő, s fantasztikus színekben pompázik.
Gondozott sétányok, pihentető padok várják a látogatókat
Fotó: A szerző felvétele
A Varázskert története is meseszerű, az 1869-ben született Gróf Ambrózy-Migazzi István jogász és botanikus fiatal kora óta nem vagyont, festményt, hanem virágmagokat, fadugványokat gyűjtött. Ebben társa lett felesége, Migazzi Antónia grófnő is, akinek malonyai birtokán létesített egy arborétumot. Amire a csodakert fái, virágai „felnőttek” kitört az első világháború. Trianon után a házaspár magyar állampolgárságához ragaszkodván elvesztette otthonát. A szlovákiai Malonyán a kert további gondozását főkertészére, Misák Józsefre bízta, s ő nagy szakértelemmel folytatta is a munkát Ambrózy utasításai szerint. A Malonyai Arborétum ma is látogatható, napjainkban a Szlovák Tudományos Akadémia Dendrológiai Intézetének központja.
Fehér virágú rododendron bokor
Fotó: A szerző felvétele
Az ötvenéves Ambróczy grófot ugyan élete fő művének elvesztése nagyon megviselte, de nem adta fel, Kám község határában, Jelihálás pusztán 1922-ben látott neki ismét a növények telepítésének. Mert hitvallása az volt: „Mennyivel boldogabb a névtelenség, mint a rang és az istenverte társadalmi kötelezettségek. Ezért gondolom, hogy a rám maradt vagyonnak csak úgy adok értelmet, ha elvetem. Ha leszek a virágos gróf, a bolond.”
Gróf Ambrózy-Migazzi István öröksége örök
Fotó: A szerző felvétele
A mai arborétum felső kertjében, öt hektárnyi területen kezdte a növények, fák, cserjék ültetését, s rendkívül nagy lelkesedéssel folytatta azt 1933-ban bekövetkezett haláláig. Egy évvel korábban súlyosan megbetegedett, de ezt eleinte titkolta családja elől, s a szokottnál is nagyobb ütemben szorgalmazta a kertben a vetést, dugványozást, ültetést. Halála előtt egy augusztus eleji napon szólt erdészének, legkitartóbb munkatársának, Vörös Lajosnak, akinek az arborétumban megmutatta, hogy hová temessék el.
A síremlékén a jelmondata olvasható: „Semper vireo” – örökké zöldellek.
Mert a virágos gróf terve valóra vált, vagyonát – amelyet örökösei a második világháború után elvesztették volna – elvette, s több mint száz év múlva is gyönyörködhetünk az örökségén, a Jeli Varázskertben.
