Július 8-án tesznek esküt a magyar sportolók

MH/MTI
2024. május 15. szerda. 13:35

„Július 8-án lesz a Müpában az olimpiai eskü. Remélhetőleg nagyon szép, ünnepélyes keretek között” – fogalmazott a MOB első embere, aki arról is beszélt, hogy az olimpiai falu július 12-én nyit majd ki Párizsban és a MOB munkatársai már akkor kiutaznak, hogy előkészítsék a szállást és a csapatirodát.

Az olimpiai bajnok egykori kajakos hozzátette: a sportolók utazási tervei még nincsenek meg, a MOB ugyanakkor már erről is egyeztet a sportági szövetségekkel, és ezeken a megbeszéléseken mérik fel, hogy ki, mikor szeretne megérkezni a játékok helyszínére. Gyulay elmondta, hogy a Wizz Air légitársasággal kötött megállapodás révén nagyon rugalmasan tudják kezelni az igényeket, így nem lesz gond a versenyzők utaztatásával.

A MOB első embere a beszélgetés során a városi sportágak olimpiai selejtezősorozatáról is beszélt, melynek első állomása Sanghajban lesz csütörtöktől vasárnapig, a második, egyben utolsó pedig Budapesten, a Ludovika Campuson június 20. és 23. között.

Gyulay Zsolt hangsúlyozta, hogy az újonnan életre hívott sorozatban négy sportág, a BMX freestyle, a breaktánc, a gördeszka és a sportmászás legjobbjai harcolnak a párizsi ötkarikás indulási jogokért.

A budapesti versenyek előkészületei a MOB-elnök elmondása szerint jól haladnak, a viadal fényét pedig emelni fogja, hogy Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke is a magyar fővárosba látogat. Az esemény zárónapja, június 23. egyébként az Olimpia Napjára, a NOB 130. születésnapjára esik.

A sportvezető véleménye szerint a négy sportág magyarországi szövetségeinek, képviselőinek a fesztivál kiváló lehetőség, hogy felmérjék, hol járnak a világ legjobbjai és megméressék magukat velük szemben.

A párizsi olimpia megnyitóját július 26-án rendezik, de a versenyek már két nappal korábban elkezdődnek.

Elolvasom a cikket