Konferenciát tartottak az EU-forrásokból kizárt magyar egyetemekről Hágában

MH/ MTI
2024. május 15. szerda. 19:47

Az EuroAtlantic Zrt. nemzetközi tanácsadó cég alelnöke szerdán az MTI-nek igazságtalannak és jogalap nélkülinek nevezte a döntést. Fellegi Áron azt mondta, hogy a döntés nagyon nehéz helyzetbe hozta az érintett magyar egyetemeket, illetve kutatóintézeteket.

A konferencia célja az, hogy a nemzetközi közeg, kiemelten a Benelux-államokban működő felsőoktatási intézmények és vállalatok figyelmét felhívják: a magyar egyetemek továbbra is nyitottak az együttműködésre. Ösztönözni szeretnék a nemzetközi szereplőket arra, hogy közös projektek kialakításában, határon átnyúló együttműködésekben számítsanak a magyar egyetemekre is – közölte.

Fellegi Áron hozzátette, hogy erről Rómában szerveztek konferenciát április elején, amelynek keretében a Nápolyi Tudományegyetem képviselőivel tárgyaltak a magyar egyetemek finanszírozási és partnerségi lehetőségeiről. „Nagyon komoly érdeklődés kísérte az eseményt, és már azóta is számos megkeresés érkezett Olaszországból magyar felsőoktatási intézményekhez az együttműködésről” – tette hozzá.

Rodrigo Ballester, a felsőoktatás és a kutatás nemzetköziesítéséért felelős miniszteri biztos szerint „rendkívül igazságtalan” az érintett egyetemek kizárása az uniós programokból.

„Ennek a helyzetnek véget kell vetni. Az Európai Bizottsággal azonban nem számítunk semmiféle megállapodásra a következő hónapokban, mert nemsokára új testületet választanak” – tette hozzá. Ballester szerint a magyar kormány már új ösztöndíjakat vezetett be friss forrásokkal, amelyek a helyébe lépnek az uniós oktatási programoknak, „így a mobilitás és a tudományos együttműködés tovább folytatható”.

Levendovszky János, a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) tudományos és innovációs rektorhelyettese, a konferencia résztvevője, elmondta, hogy bár a BME nincs kizárva az európai uniós programokból, de szolidaritást vállal az érintett egyetemekkel.

A professzor hozzátette, hogy a szerdai konferencia alkBudapesti Műszaki Egyetemalmat ad a BME európai kapcsolatrendszerének erősítésére, különös tekintettel a Horizont Europe projektekre.

Landeck Dániel hágai magyar nagykövet sajnálatosnak nevezte, hogy mintegy „180 ezer magyar diák politikai okoknál fogva nem tud Európában részt venni” az Erasmus csereprogramokban. „Ezek a diákok politikai játszma áldozatai lettek, szeretnénk elérni hogy az Európai Unió ne őket ejtse túszul, ne őket károsítsa egy politikai vita miatt” – mondta.

A találkozó panelbeszélgetésén felszólalt Hubertus Ruel a Twente-i Egyetem vezető kutatója is.

Elolvasom a cikket