Ötvenmillió forintért kelt el Keserü Ilona festménye

MH/MTI
2024. május 15. szerda. 12:25

A háború utáni és kortárs festészet legjavát felvonultató, keddi árverésen Keserü Ilona egykori tanára, Korniss Dezső tiszteletére alkotott képe mellett Bak Imre, Rozsda Endre és a magyar aukciókon csak nagyon ritkán felbukkanó Fredric Karoly egy-egy alkotása is új tulajdonosra talált – közölte a galéria kedden az MTI-vel.

Bak Imrének egy kimondottan ritka, korai alkotása került a közönség elé. A nagyméretű Figura című kép húszmillió forintért kelt el, míg Rozsda Endre 1981-ben készült Sors című festménye 15 millió forintért talált gazdára. A festmény Franciaországból került vissza Magyarországra, hiszen a művész élete nagy részét Párizsban töltötte. A kép a Műcsarnokban és a Magyar Nemzeti Galériában is szerepelt korábban kiállításon.

Az aukció egyik különlegessége Fredric Karoly alkotása volt. A Virág Judit Galériához mintegy három évtizedes története során most először került az Amerikában híressé vált művész festménye. Fredric Karoly New Yorkban élt, az egyik legnagyobb divatcég kreatív vezetőjeként dolgozott, Pablo Picasso barátja volt és pályafutása derekán máig ismeretlen okból megtiltotta festményei kiállítását és értékesítését is. Életművének nagy része máig az Egyesült Államokban lehet. A művészettörténészek szerint a festő képei nemcsak a keletkezésükkor voltak modernek, hanem mai napig őrzik frissességüket. A Lundi című képet 6,5 millió forintnál ütötte le Kelen Anna árverésvezető.

Elolvasom a cikket