Féltik a felszerelést az amerikaiak az oroszoktól

Az amerikai hadsereg Nigerből való evakuálása oda vezethet, hogy az értékes és kényes katonai felszerelés az orosz hadsereg kezébe kerül – figyelmeztetett Rebecca Koffler, a CIA és a Pentagon volt hírszerző tisztje a Fox Newsnak adott interjúban. Mint a Ria.ru lapszemléjéből egyebek mellett kiderül, a szakember szerint a technikát az ellenfél szétszedi és tanulmányozza, majd a kapott eredményeket arra használja föl, hogy védekezni tudjon az amerikai fegyverek hatása ellen.

A lap emlékeztet, nem sokkal ezután, hogy a Pentagon bejelentette a csádi misszió mérséklését, orosz szakemberek érkeztek a térségbe. Utóbbiak célja, hogy a helyi erőket kiképezzék a terrorizmus elleni harcra. Összességében az amerikai hadsereg ma Nigerben körülbelül ezeregyszáz, míg Csádban körülbelül száz embert állomásoztat.

A Pentagon volt elemzője és az amerikai légierő nyugalmazott hadnagya, Karen Kwiatkowski a RIA Novostinak azt mondta, e lépések az Egyesült Államok Afrikával kapcsolatos politikájának végét és kudarcát jelzik.

Elolvasom a cikket