Hamis motorkerékpár-eladások hátterét göngyölítette fel a NAV

MH/ MTI
2024. május 16. csütörtök. 21:13

Az adóhatóság csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy a NAV munkatársai nemzetközi megkeresés alapján indítottak adóellenőrzést egy társaságnál, amely belföldi eladásai mellett nagy összegben állított ki motorkerékpárok értékesítéséről szóló számlákat külföldi magánszemélyeknek.

A tájékoztatás szerint az Európai Közösségen belül, a határon átnyúló ügyleteknél, az eladott áruk bevételének áfáját a vevő szerinti tagállamban kell megfizetni, a cég pedig ezt a szabályt igyekezett jogtalanul kihasználni, amikor a külföldi eladásokat kiviteli nyilatkozattal, fuvarlevéllel és a külföldi vevők személyi igazolványának másolatával igazolta.

A társaság képviselője úgy írta le a történteket, mintha a román vevők személyesen jelentek volna meg az üzletben, ahol kipróbálás után meg is vették a motorkerékpárokat.

A NAV közleménye szerint a tagállami információk ennek ellentmondtak, ugyanis a jelzés szerint a számlákon szereplő magánszemélyek nem ismerték el a motorkerékpár-vásárlást, elmondásuk szerint nem is jártak Magyarországon. A fuvarozó társaság sem állt kapcsolatban a vevőkkel, a fuvarlevelek szerinti szállítások nem történtek meg.

Az adatok és a társaság nyilatkozata közötti ellentmondás feloldásához a revizorok a tájékoztatás kiegészítését kérték a külföldi adóhatóságtól, a válaszból pedig az derült ki, hogy a valódi vevő mindig ugyanaz a román kirakodási címen lakó ember volt, aki végül elismerte, hogy az eladó cég székhelyén személyesen adta le az e-mailes megrendelést, és ő fizette ki a motorok ellenértékét is, készpénzben – írta közleményében a NAV, hozzátéve, hogy ez az ügylet nem felel meg az említett közösségi szabálynak, ebben az esetben ugyanis az eladónak Magyarországon kell bevallania és megfizetnie az áfát.

Az adóhatóságok együttműködésével feltárt tényeket a társaság nem vitatta, hanem lemondva fellebbezési jogáról a feltételes adóbírság kedvezményével élt és több mint hétmillió forint adót fizetett be az állami költségvetésbe – áll a NAV közleményében.

Elolvasom a cikket