2024. május 16. csütörtök. 9:27
A könyv napjánál csak a könyvhét számít nagyobb dolognak. Emlékszem, Szegeden anno a Dugonics tér, Budapesten a Vörösmarty tér jelentette évtizedeken át azt az ünnepi helyszínt, ahol könyvek sokasága fogadott, ahol valóban ünnepi – a könyveket ünneplő – volt a hangulat, ahol nagyszerű találkozások, rátalálások és felfedezések történtek, ahol a friss nyomdafesték illata és a jótékony embersűrűs, gigászi vadon úgy találkozott, hogy abból egyértelműen nagy, nemes, emelkedett, szép frigyek özöne – kultúra és ember, szellem és egyén együttéléseinek sorozata született. Elégedetten konstatálható, feltétlen, nagy örömre okot adó módon.
Járkálok most itt a Ferenciek terén és lépten nyomon könyveket böngésző emberekbe botlok. Ám ezeknek a könyveknek a nagy része az Ó- és az Újszövetséggel, Jézussal, a szerzetesrendekkel, teológia nagy kérdéseivel vagy éppen a keresztény hit milliónyi apróbb és részletesebb ág-bogának megannyi részletével foglalkozik, ezeken felül van sok Prohászka Ottokár, Karol Wojtyla, Pio atya, Szent Margit, Szent László, Szent Erzsébet, Szalézi Szent Ferenc és Szent Ágoston, Márton Áron és Dsida Jenő, Várszegi Asztrik és Barsi Balázs, Bangha Béla és Balás Béla, a magyarok római kápolnájának története és az ókeresztény állambölcselet vázlata. Csupa szakrális tematika, divat-jelzőt használva.
Az úgynevezett szakralitás ilyen-amolyan megjelenési formáit lapozzák tulajdonképpen itt körülöttem mindenfelé. A 31. alkalommal megrendezett Szent István Könyvhét idén 29 kiadó mintegy hétezer kiadványát kínálja. El-elnézegetem az érdeklődőket itt a napfényes kora délutánban: többnyire ugyan idősebb hölgyek és urak, de feltűnően sok a középkorú emberpár is. Eszembe juthatna, amit a magyar kormányzat idestova másfél évtizede következetesen vall a hit és a család kulcsszerepéről, az idősek megbecsüléséről vagy éppen a keresztény és a keresztyén kultúra fontosságáról, de ehelyett azon kell kapnom magam, hogy régi antikvár könyveket és vadonatúj könyveket forgatok én is, fölfedezem a kínálatban Móriczot és Krúdyt, Kölcseyt és Herczeg Ferencet, Pascalt és Maximilian Kolbét, – el- és belemerülök az árba.
Hétköznap délután van, az Erzsébet hídon meg a Kossuth Lajos utcán dübörög a forgalom, az aluljáróból a lépcsőn árad fölfelé a tömeg. Közben itt, ha úgy tetszik, magát a szakralitást lapozgatjuk. Jó, hogy ilyen is van olykor.
A szerző író
