Szombaton rendezik az orgonák éjszakáját

MH/MTI
2024. május 16. csütörtök. 20:08

A programsorozat célja, hogy megismertesse a közönséggel ezt az összetett és bonyolult hangszert. A Filharmónia Magyarország szervezésében Budapesten, a vidéki nagyvárosokban és 45 kistelepülésen a Petőfi Kulturális program részeként is több mint száz esemény várja az érdeklődőket egyebek mellett a koncerttermekben, templomokban és más különleges helyszíneken.

Budapesten Hannfried Lucke és Cameron Carpenter a Zeneakadémián, Francesco Finotti a Mátyás templomban szólaltatja meg az orgonát. A Magyar Zene Házába Orgonavirágzás címmel családi élménykoncertet ad a Danubia zenekar és Balatoni Sándor orgonaművész, a Uránia Nemzeti Filmszínházban némafilm alatt szólal meg a hangszer. A Fővárosi Nagycirkuszban, parkokban, az állatkertnél, a Magyar Nemzeti Múzeum előtt és a Bálnánál is szól majd az orogna – közölték a szervezők az MTI-vel.

A Balatonfüredről induló Szigliget nevű sétahajón orgonakoncert hangzik el, Szegeden a zenélő szökőkútból és a harkányi éjszakai fürdőben is az orgona dallamai áradnak aznap.

Az eseményekről a filharmonia.hu oldalon és a filharmónia applikációjával lehet tájékozódni.

„Egyfajta kulturális csereprogram szerepét is magára ölti a rendezvény, hiszen a nagyvilágban az ország kiemelkedő orgonistái koncerteznek majd, Magyarországon pedig a számtalan programban külföldi művészek is színesítik a palettát” – idézi a közlemény Szamosi Szabolcs orgonaművész, a Filharmónia Magyarország ügyvezetője, a program megálmodója szavait.

A Zeneakadémia előtti kivetítőn nyomon követhetik az érdeklődők a koncertteremben zajló eseményt, a Filharmónia Magyarország honlapján, Vimeo- és Youtube-csatornáján pedig streamelve közvetítenek koncerteket nemcsak Magyarország városaiból, hanem Rigából, Szöulból, Brüsszelből és Párizsból is.

A külföldi Liszt Intézetek együttműködésének köszönhetően több városban szinte fesztivállá bővül az orgonák éjszakája, mint például Rómában és Londonban.

Idén ismét egy magyar szerző által komponált fanfár lesz az orgonák éjszakája közös műve, amely minden helyszínen elhangzik majd. A Balázs Ádám által jegyzett darab, a Fanfare Ungarico több ponton kapcsolódik a magyar zenei múlthoz.

Elolvasom a cikket