Alig ismert holland edzőt kapott Szoboszlai Dominik

Jürgen Klopp 2015 októbere óta irányította eredményesen a Liverpoolt, de a szezon végén távozik, miután vezetésével a csapat megnyerte a Premier League-et, a Bajnokok Ligáját, az FA-kupát és két Liga-kupát.

Klopp januári bejelentése után több menedzser is esélyesnek számított a vezetőedzői tisztségre, de áprilisban a BBC Sport megtudta, hogy Arne Slot a Feyenoorddal kötött, legfeljebb 9,4 millió font értékű kivásárlás után az angol bajnokságban harmadik csapat edzője lehet.

A Liverpool vezetőinek választása meglepte a csapat szurkolóit, hiszen a 45 éves Slot csak hét éve edző, s eddigi legnagyobb nemzetközi sikere, hogy 2022-ben irányításával a Feyenoord bejutott a Konferencia Liga döntőjébe, amelyben 1–0-ra kikapott a Roma csapatától. Tavaly az Európa-liga negyeddöntőjében a Roma búcsúztatta 4–2-es összesítéssel.

A szurkolók is vegyesen reagáltak az edzőválasztásra, Klopphoz hasonló, nevesebb, már bizonyított szakemberre számítottak. Az angol média szerint nem lesz hosszú a klub és Slot „házassága”. Kérdéses, hogy a holland edzőnél mennyi játéklehetőséget kap Szoboszlai Dominik, a magyar válogatott csapatkapitánya.

„Azt hiszem, hogy a Liverpool ugyanazokat a hibákat készül elkövetni, mint a Manchester United – nyilatkozta Richard Keys, a Sky Sports egykori szakértője. – Nem találkoztam még olyan Liverpool-szurkolóval, akit ne hangolt volna le a hír, hogy Slot váltja Kloppot. Miért Ten Slot? Tudom, hogy nem ez a neve, de olyan, mintha Ten Hag hasonmása lenne, nem? A Liverpool biztos nem fogja bevallani, hogy nem ő volt az első számú jelöltje. Vagy azt, hogy Slot még csak olyan eredménysort sem tudott produkálni Hollandiában, mint Ten Hag. Egy holland edző sem volt sikeres a Premier League-ben, ha mégis, akkor csak rövid ideig.”

Klopp vasárnap a Wolverhampton Wanderers elleni búcsúmérkőzése előtt elmondta: „Az elmúlt napokban voltak nagyszerű pillanatok. A játékosokkal grilleztünk, ez nagyon kedves volt. A búcsúzás soha nem szép, de csak akkor nem szomorú, ha az együtt töltött idő nem volt megfelelő. A legjobb klubban voltam, és egy nagyon különleges városban. Megkaptam a város kulcsát. Biztos vagyok benne, hogy néhány ember számára ez meglehetősen vicces, de ha a városnak szüksége van rám, akkor jövök.”

A Premier League hétvégi, utolsó fordulójában Manchester City megvédi címét, és sorozatban negyedszer diadalmaskodik az angol labdarúgó-bajnokságban, amennyiben hazai pályán legyőzi a West Ham Unitedet.

Josep Guardiola vezetőedző listavezető együttese 2018 óta csak egyszer nem végzett a tabella élén, dicsőséglistája pedig tovább bővülhet a londoni Kalapácsosok legyőzése esetén. A City a legutóbbi nyolc bajnokiját megnyerte és december eleje óta veretlen. Hazai pályán sorozatban hét meccset nyert a West Ham ellen, amelytől legutóbb 2015 szeptemberében kapott ki.
Ha vereséget szenvedne vagy döntetlent játszana a City, megnyílna az út a második helyen álló Arsenal előtt – amely az Evertont fogadja –, hogy húsz év után ismét bajnok legyen. Mindkét együttes öt forduló óta veretlen, de az Everton az elmúlt tíz esztendőben csak egyszer tudott pontot szerezni a londoni Ágyúsok otthonában, amikor 2021 áprilisában 1–0-ra nyert.

Premier League, 38. (utolsó) forduló. Vasárnap:
Arsenal–Everton 17.00
Brentford–Newcastle United 17.00
Brighton–Manchester United 17.00
Burnley–Nottingham Forest 17.00
Chelsea–Bournemouth 17.00
Crystal Palace–Aston Villa 17.00
Liverpool FC–Wolverhampton Wanderers 17.00
Luton Town–Fulham 17.00

Elolvasom a cikket