Bosznia-Hercegovina felfüggesztette egyik diplomáciai egyezményét hazánkkal

MH/MTI
2024. május 17. péntek. 20:10

Elmedin Konakovic boszniai külügyminiszter közölte, március 6-án ő maga írta alá a tudásátadásról, illetve a diplomaták képzéséről szóló megállapodást Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel, ám ezt most felfüggesztették.

A Klix.ba boszniai hírportál kiemelte: a boszniai döntés azt követően született, hogy a magyar kormány bejelentette, nem fogja megszavazni azt az ENSZ-határozatot, amely július 11-ét az 1995-ös srebrenicai népirtás áldozatainak emléknapjává nyilvánítaná.

Szijjártó Péter szerdán Budapesten fogadta Milorad Dodikot, a boszniai Szerb Köztársaság elnökét. A külgazdasági és külügyminiszter tárcájának közleménye szerint akkor úgy fogalmazott: be kell fejezni a teljesen felesleges feszültségkeltést Bosznia-Hercegovinában, ugyanis sok esetben épp a nemzetközi közösség és benne az Európai Unió intézkedései vezetnek újabb válságok kipattanásának veszélyéhez. Mint mondta, Bosznia-Hercegovina szépen haladt előre az európai integráció útján, és volt egy közös, erős törekvés minden entitás részéről a minél előbbi tagságra. „Ezt a törékeny együttműködést veri szét az a törekvés, hogy az ENSZ-ben a srebrenicai tragédia kapcsán egy olyan határozatot fogadtassanak el, amely mintegy démonizálná a teljes szerb nemzetet” – tette hozzá, tudatva, hogy erre az indítványra hazánk nemmel fog szavazni.

A boszniai külügyminiszter úgy vélekedett, hogy Várhelyi Olivér szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős uniós biztos a minap Belgrádban a szerb álláspontot tette magáévá azzal, hogy kijelentette, elfogadhatatlan, hogy a szerb népet kollektíven bűnössé nyilvánítsák a Srebrenicában történtek miatt.

A kelet-boszniai Srebrenica a boszniai háború idején az ENSZ védelme alatt állt. A boszniai szerb csapatok 1995. július 11-én elfoglalták a várost, és a holland ENSZ-békefenntartók tétlensége mellett mintegy nyolcezer muszlim férfit és fiút elhurcoltak, akiket a következő napokban meggyilkoltak. A vérengzést a hágai Nemzetközi Törvényszék több vádlott elleni ítéletében népirtásnak minősítette. A hivatalos szerb álláspont szerint borzasztó bűncselekményeket követtek el Srebrenicában, de azokat nem lehet népirtásnak minősíteni.

Elolvasom a cikket