Íme a Gondosóra legidősebb felhasználója

MH
2024. május 18. szombat. 5:36

A Gondosóra-program egy Magyarország Kormánya által indított, ingyenesen igénybe vehető szolgáltatás. Célja, hogy az idősek szükség esetén egyetlen gombnyomással jelezni tudják segítségkérési szándékukat.

A program mára több szakmai és civil szervezettel is együttműködik, a többi között például az Országos Mentőszolgálattal is, akik a szakmai együttműködés keretében a diszpécserek képzésében is részt vesznek.

Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy a Gondosóra diszpécserei a program alig több, mint féléves indulása óta már 280 ezer hétköznapi ügyben tudtak segíteni a felhasználóknak. Ezen túlmenően több mint 28 ezer alkalommal értesítették a bajba került Gondosóra-tulajdonosok hozzátartozóit, míg az ügyfelekkel csaknem 15 ezer órán át beszélgettek a diszpécserközpont munkatársai. Az Európában egyedülálló Gondosóra-programban eddig összesen 700 ezer jelzést regisztráltak.

Most pedig megvan a legidősebb Gondosóra-használó is! Ő nem más, mint a 107 éves Gizi néni, aki 1917. április 14-én, még az I. világháború ideje alatt született.

Amikor van egy-egy kisebb, vagy komolyabb fájdalmam, akkor mindig arra gondolok, hogy az Úr Jézus sokkal többet szenvedett, mint én – mondta az életvidám néni, amikor átvette a készülékét.

A Gondosórával a kezén Gizi néni már nagyobb biztonságérzettel olvasgathat történelmi könyveket, vagy fejthet keresztrejtvényt a következő években, mert legszívesebben így tölti a szabadidejét.

Objektum doboz

Elolvasom a cikket