Kína jogtalannak tekinti termékexportjának többletkapacitásra hivatkozó korlátozását

MH/MTI
2024. május 17. péntek. 16:16

A pekingi kereskedelmi minisztérium szóvivője egy sajtótájékoztatón azt mondta: az egyes nyugati országok által megfogalmazott úgynevezett „kínai többletkapacitás” vádja alapvetően a saját versenyképességük és piaci részesedésük miatti aggodalmukból fakad, és ez a megközelítés hátráltatja a globális gazdasági fellendülést és a zöld átmenetet.

Egyes országok a kiépülő többletkapacitásra hivatkozva még a termelőberuházásokban is korlátozzák az együttműködést Kínával, valamint hátráltatják áruexportját is – mondta Ho Ja-tung (He Yadong) szóvivő, megjegyezve, hogy minden ilyen beavatkozás a globális piac széttöredezésével jár, és elkerülhetetlenül árt az újenergia-termelésnek és az ellátási láncok zavartalan működésének.

Úgy vélte, Európa és az Egyesült Államok egyrészt magasra helyezi a mércét az éghajlatváltozás kezelésében és nagyobb felelősségvállalást követel Kínától, másrészt viszont protekcionizmust folytat a „zöld” iparágakban, és akadályozza a kínai termékek szabad áramlását. „Az ilyen kettős mérce a zöld ágazatban aláássa az együttműködést az éghajlatváltozás kezelésében” – mondta He.

A szóvivő a termelési kapacitás kérdésében a tények figyelembe vételére, a törvények tiszteletben tartására, valamint objektív, átfogó és hosszú távú szemlélet alkalmazására szólított fel.

„A gazdasági globalizáció tükrében a kereslet-kínálati kérdéseket is globális perspektívából kell kezelni” – fogalmazott. „Nem lehet valamit többletkapacitásnak nevezni csak azért, mert egy ország termelési kapacitása meghaladja a belső kereslet igényeit” – tette hozzá.

Sok fejlett ország már hosszú ideje nagy mennyiségű árut exportál a világpiacra. „Nem lehet az ilyen exportot ésszerűnek nyilvánítani, miközben Kína újenergia-termékexportját túlzott mértékűnek kiáltják ki” – szögezte le a szóvivő.

„Az érintett országoknak azonnal fel kell hagyniuk a kínai újenergia-ipar korlátozásával a többletkapacitás ürügyén” – mondta, hozzátéve, hogy Kína határozott intézkedéseket fog hozni törvényes jogainak és érdekeinek védelmében, miközben folytatja a nyitás és az együttműködés előmozdítását.

Elolvasom a cikket