Menczer Tamás: Minden esetben a magyar érdek védelmében cselekszünk

MH/MTI
2024. május 17. péntek. 19:53
Frissítve: 2024. május 17. 19:54

Menczer Tamás – az RTL-nek arra a kérdésére, hogy az orosz titkosszolgálat két évvel ezelőtt bejutott volna a Külügyminisztérium informatikai rendszerébe –, kijelentette: nemzetbiztonságot érintő kérdésekről nem tud beszélni a sajtó képviselőivel, „ennek nem ez a helye és módja”. Minden ország esetében, így Magyarország esetében is vannak befolyásolási, információszerzési kísérletek, az illetékes szolgálatok dolga, hogy ezek ellen fellépjenek, a megfelelő lépéseket megtegyék – közölte a kormánypárti politikus.

Megjegyezte továbbá, hogy 2015-ben éppen a 444 írt arról, hogy az Egyesült Államok lehallgatta Angela Merkel német kancellárt, Merkel pedig lehallgatta Nicolas Sarkozy volt francia államfőt. Még olyan súlyos esetek is előfordulnak, amikor NATO és uniós szövetségesek hallgatják le egymást – mutatott rá Menczer Tamás.

„Minden esetben, amikor nemzetbiztonsági ügyről van szó, a magyar érdeknek megfelelően cselekszünk, ellentétben a baloldallal” – emelte ki a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója . Úgy fogalmazott: „Gyurcsány Ferenc bevitte az oroszokat a titkosszolgálatba, ha jól emlékszem, valakit le is ültettek ezért.”

Menczer Tamás azt mondta, „roppant mód kíváncsi” arra, hogy „amikor az unió két békepárti miniszterelnöke közül az egyiket lelövik, marad egy akcióképes, Orbán Viktor, és védjük Magyarország békéjét és biztonságát, akkor vajon a 444 melyik titkosszolgálattal működik együtt, és ki finanszírozza azért, hogy nemzetbiztonságot érintő és gyengítő információkat nyilvánosságra hozzon”.

Elolvasom a cikket