Putyin szerint a kínai-orosz együttműködés nem irányul senki ellen

MH/MTI
2024. május 17. péntek. 20:34

Kínai látogatásának második napján – illetve utolsó állomásán – elmondott beszédében az orosz államfő kiemelte, hogy a kétoldalú kereskedelem mérlege 2023-ban rekordot döntött, és meghaladta a 240 milliárd dollárt. Biztosította Pekinget afelől, hogy a két ország közötti gazdasági partnerség „garancia az energiaellátás biztonságára”.

„Oroszország képes és nyitott arra, hogy folyamatosan ellássa a kínai gazdaságot, a vállalatokat és a településeket megfizethető és ökológiailag megfelelő energiával” – jelentette ki Putyin.

Moszkva és Peking együttműködése továbbá serkenti az új iparágak létrehozását, és emeli a kínai és az orosz társadalom jólétét is – mondta az orosz elnök a TASZSZ orosz hírügynökség szerint. Hangsúlyozta: „az újabb technológiai forradalom hajnalán Moszkva elkötelezett amellett, hogy tovább mélyítse a kétoldalú együttműködést Kínával a fejlett technológiák és az innováció terén is”.

Putyin újságíróknak nyilatkozva – az AP amerikai hírügynökség beszámolója szerint – tartalmasnak nevezte a Hszi Csin-ping elnökkel előző nap folytatott megbeszéléseit. Hangsúlyozta továbbá, hogy a kínai-orosz együttműködés „nem irányul senki ellen”, kizárólagos célja, hogy kedvezőbb feltételeket teremtsen a két ország fejlődéséhez, népeik jólétéhez.

„A szemünk előtt alakul ki egy többpólusú világ (…) , és fontos lenne, hogy azok, akik megpróbálják fenntartani a világ minden kérdésére kiterjedő döntési monopóliumukat, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy ez a folyamat természetes módon menjen végbe” – fogalmazott.

A harbini expóra Vlagyimir Putyint elkísérte Han Cseng kínai alelnök. A városban 2014-ben tartottak először ilyen rendezvényt azzal a céllal, hogy kínai és orosz vállalatok kapcsolatokat építsenek és együttműködési megállapodásokat kössenek.

Később harbini látogatásán az orosz elnök találkozott a hadiipari kutatásairól és a kínai hadsereggel folytatott együttműködéséről is ismert Harbini Műszaki Egyetem diákjaival és tanáraival.

Putyin bejelentette, hogy a harbini egyetem – amelyen sok orosz diák járt már – és az ő egykori alma matere, a Szentpétervári Állami Egyetem közös képzést indít 1500 diák számára, és szerinte ez „az orosz-kínai tudományos és oktatási együttműködés zászlóshajója lesz”.

Harbin az Oroszországgal határos Hejlungcsiang tartomány székhelye, a térségben sok orosz vállalat tevékenykedik. A városképnek sok orosz vonása van, mert a már korábban is lakott területre épült modern várost a kelet-kínai vasútvonalat építő orosz munkások alapították 1897-ben, majd az 1917-es októberi forradalmat követően orosz emigránsok telepedtek le ott nagy számban.

Elolvasom a cikket