Rács mögött a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottja

MH/MTI
2024. május 17. péntek. 15:42

Letartóztatta a Nyíregyházi Járásbíróság pénteken azt a férfit, aki a gyanú szerint bántalmazott, majd meggyilkolt és kirabolt egy 17 éves fiút a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Rétközberencs külterületén.

Szim-Resán Dalma, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével gyanúsított férfi május 13-án délután a település egyik kocsmájában találkozott a fiatalkorú sértettel, majd onnan együtt távoztak.

A gyanúsított egy kieső gyümölcsös közelében el akarta venni a sértettől cipőjét és mobiltelefonját, emiatt vita alakult ki közöttük. Ennek során a férfi több alkalommal egy karóval fejen vágta áldozatát, majd a nyakára tekert pólóval megfojtotta – ismertette Szim-Resán Dalma. Hozzátette, a támadó elvette a sértett cipőjét és mobiltelefonját, a holttestet pedig a gyümölcsfák alatt rejtette el.

A szóvivő megjegyezte, a büntetett előéletű gyanúsítottal szemben másik büntetőeljárás is folyamatban van szintén erőszakos, személy elleni bűncselekmény elkövetése miatt.

Elolvasom a cikket