LMA
2024. május 17. péntek. 18:02
Frissítve: 2024. május 17. 18:06
Már most súlyos szakemberhiány jellemzi az ukrán egészségügyet, amelyből nemcsak a „szimpla” és speciális képzettséggel bíró orvosok és ápolók, hanem a lélek gyógyítói is hiányoznak. Utóbbiak alacsony száma jelenleg talán nem különösebben szembeszökő – még annak ellenére sem, hogy döbbenetes mennyiségű, egyes hírek szerint csaknem száz-százhúszezer, leginkább még mindig kórházakban ápolt hadirokkant szorul ilyen jellegű ellátásra is.
A jelenleg zajló orosz–ukrán háború abszolút vesztesei azon katonák lesznek, akiknél a rettegett kórt, a poszttraumás stressz szindrómát (PTSD) diagnosztizálják
Fotó: AFP/Anadolu/Anadolu Agency/Ozge Elif Kizil
Ugyanakkor e szakemberek alacsony mennyisége nagyon hamar szembeszökő lesz, ha lezárulnak a harcok, s a most a lövészárkokban a másik felet gyilkoló katonák elindulnak hazafelé – ahol még véletlenül sem a béke és jólét, hanem romok, kilátástalanság és pénztelenség várja majd őket.
Ezeket az embereket a pontos megfogalmazás szerint a poszttraumás stressz zavar (PTSD) fogja sújtani, egyfajta védekezési mechanizmus, amely a traumatikus események után lép fel. Ez a mindennapokban az egykor átélt szörnyű eseményekhez kapcsolódó emlékképek nem kívánt, de folyamatosan ismétlődő megjelenéseként bukkanhat föl. Ilyenkor az alany – látszólag minden előjel és/vagy összefüggés nélkül – agressziót mutat, őrjöngeni kezd, totális letargiába süllyed, bármivel szemben közönyössé válik – rosszabb esetben magában és/vagy embertársaiban tesz kárt. Az pedig szinte csak amolyan gyászos ráadás, hogy az érintett társadalmi kapcsolatrendszere is napról-napra amortizálódik – legyen szó a barátokról, közvetlen vagy távolabbi rokonokról, de különösen a családról, amely leginkább elszenvedője lesz a PTSD-nek.
A PTSD elszenvedői segítség híján újra és újra átélik a traumákat. Nehezítő tényező, hogy az ebben érintett emberek a nemzetközi tapasztalatok szerint gyakorta alkohollal vagy más tudatmódosító szerrel próbálják meg ideig-óráig feloldani a bennük egyre jobban elhatalmasodó feszültséget.
Ezen állapot kezelésére, szerencsére, számos korszerű terápiás lehetőség akad – viszont bármelyik csak akkor lehet sikeres, ha az orvos és a beteg egyaránt nyitott és elszánt, illetve jut elég idő az okok feltárására. Természetesen nincsen két egyforma eset, és sok minden függ attól, hogy a PTSD-ben szenvedő milyen gyakorisággal, és alkalmanként hány percre tud összefutni az orvosával. Azonban amolyan ökölszabályként elmondható, egy leszerelt és szenvedő katona „elfogadható állapotba” hozása legkevesebb öt-hét hónapot vesz igénybe – míg a teljes gyógyulás akár évekig is eltarthat.
Mindent összevetve sajnos kijelenthető, az ukrán doktori kar egyszerűen nem azért nem fogja tudni megoldani ezt a problémát, mert hiányzik majd hozzá a „kedve” – hanem szimplán az orvos-, a kapacitás- és az időhiány okán.
S az meg külön tragikus, hogy az ország korrupt múltját és jelenét ismerve borítékolhatóan az jut majd értékelhető és gyors segítséghez, akinek van rá pénze…