2024. május 18. szombat. 9:17
Eperjes Károly verseket mond a Dunakanyar egyik kis falujában, a Déryné- program keretében. Ez azonban így nem pontos megfogalmazás, mert valamit másképpen hallunk, mint amit megszoktunk. Babits Mihály lándzsát tört a versmondás emlegetésekor amellett, hogy: „A megértés közvetítője mindig csak az olvasás marad, a szem vagy az ész, amely visszatérhet, időzhet egy helyen, a szavakat élvezheti külön és együtt, latolhatja a sorokat, mint a borkóstoló a bort, nyelve hegyén.” Nos, Eperjes Károly úgy mond verset, hogy kitalált magának egy új műfajt, egy új stílust, amely közelít ahhoz, amit Babits megfogalmazott. Nem a verset mondja elejétől végéig, hanem kiemel például egy szakaszt, egy sort, és mint egy jó tanár, értelmezi, magyarázza. Az Ádám, hol vagy? című Ady-vers esetében: „És hogyha néha-néha győzök, / Ő járt, az Isten járt előttem, / Kivonta kardját, megelőzött.” A művész bevallja, hogy évekig nem értette, mit jelent a „kivont kard”. Később felfogta, hogy a harcot, a küzdést jelentette az Úr. Vagy: Eperjes elmeséli, hogy amikor a politikában először volt „kétharmad”, a győzelem perceiben néhányan – köztük a miniszterelnök – elénekelték a Himnuszt, utána pedig ő elmondott egy verset. Észre sem veszi a jelenlévő, hogy a versek ürügyén titkokat is hall. Miközben a művész nagy költőink istenes verseire építi fel előadását. De a magyarázat, a tegnapi élmény és emlék ugyanolyan fontos, mint a költemény. És a gesztusok! A politikusok túlzott gesztusai zavaróak, az Eperjeséi tökéletesen egészítik ki a mondanivalót. Kosztolányi Hajnali részegség című versének két utolsó sorát mondja: „…mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak / vendége voltam.”, majd két öklét többször egymáshoz ütögeti, hogy ezzel is jelezze Kosztolányi és Babits szembenállását. És lejátssza, amikor az utolsó látogatás során a szintén halálosan beteg Mihály megjelenik a kórterem ajtajában. „Sokáig ült, a betegágyánál, halkan, fulladozva beszéltek… ” – emlékezik később Schöpflin. Pilinszky sorait citálja a művész, majd egyetért a költő ítéletével: „Információs áradatban élünk, mindenki beszél, és senki sem hallgatja meg a másikat.” Ugyanakkor a humor eszközeit is a színpadra csalja Eperjes. Jól bánik a szünetekkel, a hangsúlyokkal, amelyek a versek fő pillérei. Lázas állapotban beszél két órán keresztül!
Az est csúcspontja József Attila 1937 őszén írott verse, a Négykézláb másztam című, amely még az 1971-es összes versekben is csak hiányosan olvasható. Eperjes többször felmutatja az eredeti fénymásolatát. „Az Isten állt itt a lábam mögött / s én megkerültem érte a világot – – –” Ez sincs benne az összesben, és két sor még hiányzik! „Úgy látszik, a kiadó és a kor »eszmeisége« miatt a vers nem jelenhetett meg teljes valóságában!” – mondja a művész. Végül Szabó Lőrinccel üzen a mának: „…hazám, boldogtalan Európa, / ha túléled a harcok végét, / elbírod-e még te az Istent, / a Szeretetet és a Békét”. A keresztény, katolikus, mélyen hívő, művelt Eperjes Károly témaválasztása és előadásmódja megérinti a hallgatóságot, olyannyira, hogy sajnáljuk, egyszer véget ér a varázslat. „…a jó előadó ösztönösen úgy fogja ezt a kiegészítést megcsinálni – írja Babits –, hogy új művészi eredmény áll elő; nem azonos a költő művével, de nem is egészen idegen tőle”.
Ezt kaptuk Eperjes Károly estjétől.
Nem megyünk mindjárt haza, hanem könnyű sétával gondolunk vissza a legmegdöbbentőbb pillanatra, amikor a művész Adyra emlékezett: „Már beteg volt, amikor elhajította az ágyából a Bibliát; aztán négykézláb, kimászott érte, magához szorította, megcsókolta és meghalt.”
A szerző újságíró
