Keresztény közösségek születnek újjá Észak-Irakban

MH/MTI
2024. május 18. szombat. 15:31
Frissítve: 2024. május 18. 15:38

Azbej Tristan azt írta, szombat egy olyan nap, amelyet sem az iraki Zahó város örmény ajkú keresztény közössége, sem az üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkárság munkatársai nem fognak elfelejteni: jelenleg is tart még ugyanis az Örmény Apostoli Egyház magyar támogatással felépült Szűz Mária templomának és közösségi központjának ünnepi felszentelő szertartása.

A templom építésének támogatását a helyi gyülekezet és II. Karekin katholikosz-pátriárka kérte Magyarországtól, hogy az elmúlt évszázadok során Zahóba menekült hívek hit- és közösségi életének méltó otthona legyen – tette hozzá.

A bejegyzés szerint az államtikár első látogatása során a közösség vezetői elmondták, hogy életveszélyessé vált korábbi templomuk, kiváltására más nyugati országtól nem is remélhettek támogatást.

Kiemelte, hogy a Hungary Helps Program 750 000 eurós adományából felépült templom 300 fős kapacitású, az épületegyüttes hittantermekkel és egy plébániahivatallal kiegészülve épült fel, így hozzájárul a korábban üldöztetést elszenvedett örmény keresztény közösség újjáéledéséhez és szülőföldön maradásához.

Azbej Tristan jelezte, hogy Magyarország kormánya az elmúlt években számos területen valósított meg az üldözött keresztényeket és jazidieket segítő projekteket Irakban: 2016 óta összesen 21 humanitárius és fejlesztési támogatást adtak itt.

A háború és az Iszlám Állam terrorszervezet elől menekülők ellátásán túl, templomokat, lakóházakat, iskolákat építettek újjá, de segítettek a háborús pusztítás kijavításán, a vízellátás és a mezőgazdaság területén is, hiszen azt vallják, hogy nem a bajba jutott embereket kell Európába hozni, hanem a segítséget kell odavinni ahol a baj van – hangsúlyozta az államtitkár.

„Felemelő volt számomra, hogy a mai templomszentelési szertartás keretében a templom alapító atyájává avattak. Az ünneplő örmény közösségnek elmondtam, hogy ez a megtiszteltetés minden olyan magyar embert illeti, aki támogatja az üldözött keresztények megsegítéséért végzett munkánkat” – fogalmazott Azbej Tristan.

Elolvasom a cikket