Olvasom a Hernádi Judittal a kampány kellős közepén készült beszélgetést a Blikkben, amelyben Karácsony Gergellyel és Mustó Géza Zoltán, Kőbánya DK-s alpolgármesterével csevegtek. Miután Karácsony már a nyilvánosság előtt is szövetséget kötött Gyurcsánnyal, nyilvánvaló, hogy mind az előadók, mind az őket nagy tapssal fogadó közönség baloldali volt.
Köztük természetesen Hernádi Judit is, aki a Blikknek adott, minapi nyilatkozatában volt kedves meglepődni ezen. Úgy tett, mintha ő nem tehetne arról, hogy baloldaliként tartják számon. Erre szokták mondani, hogy nehéz szűznek maradni intenzív életmód mellett. Van ennek nyersebb változata is, de most azt hagyjuk. Imádnivaló, amikor többéves Heti Hetes-beli szereplés után, amikor nem győzték hétről hétre teli szájjal pocskondiázni Orbán Viktort Verebessel, Gálvölgyivel, Farkasházyval szakmányban – „viccesen”, természetesen – azt mondja, hogy „számomra váratlanul beszorultam a baloldalra, miközben én liberálisnak tartottam magam. Nem voltam baloldali, csak baloldali érzelmű.”
Ez olyan kedves. Miközben a kettő egy és ugyanaz. Eljátssza a naivát, jóllehet nagyon is jól tudja, hogy mit csinált annak idején. Úgy tekint akkori önmagára, mint egy ártatlan kislányra, mert „nem tudtam, hogy mi az a demokrácia, és ezért hibákat követtem el.” Hozzáteszi: „Mi harcoltunk egymással, és kárörvendtünk a másik vesztén.”
Szép kis naiva, ugye? Hibának nevezni azt, amikor rá akar lépni (politikai) ellenfele nyakára, tönkre akarja tenni, majd miután sikerül, amikor elintézte, akkor kiröhögi. Mert nem tudta, szegény Judit, mi a demokrácia! Oh, jaj! „Az a baj, hogy kárörvendünk, és nem gondolunk arra, hogy ő másképp gondolja, de nyilván jót akar” – próbálja menteni a menthetetlent.
Korábban a Partizánban beszélt arról, hogy mintha a rendszerváltoztatás után sötétben élt volna. Ő ugyan a burok kifejezést használta, de ez valójában édes mindegy. Azt mondta, „Én SZDSZ-szavazó voltam. Nem az győzött. Nem tudtam elképzelni, hogy ki szavazott az MDF-re. Ki? Hát nem ismerek egyet sem. Rájöttem, hogy mi egy burokban élünk.”
A helyzet az, hogy Hernádi agyában a fényviszonyok voltaképpen azóta sem sokat változtak. A burok az burok maradt, ha tetszik, a sötét az sötét. Képtelen volt kilépni a fényre, hogy tájékozódjon legalább arról, hogy mások, a döntő többség, a 14 év óta a valódi rendszerváltoztatás megteremtéséhez nélkülözhetetlen tömegek miért gondolkodnak úgy, ahogy. Miért emelik hatalomra következetesen Orbán Viktort?
Judit és barátai pedig a posztkádárizmus levében fürdőznének most is boldogan, amely pedig sosem állt a magyarok oldalán, csak a szűk kisebbség, a diktatúra kiszolgálóinak szekerét tolta, amely a kollaboráns értelmiségnek nagyon is tetszett. Hernádi Judit el is mondta, hogy ő nem nyal be nekik szívesen, de azért „benyalt.” Így fogalmazott: „Vannak korszakok, amikor be kell nyalnunk valakinek. Én nem nyalok be szívesen.”
Az nem világos, hogy az 1986-ban megkapott Jászai Mari-díj vagy a Horn Gyula utolsó kormányfői évében neki ítélt érdemes művészi állami kitüntetés benyalás eredménye volt-e vagy a színészi teljesítményé? Mindenesetre érdekes, hogy szíve csücskeként a Sirályt, a Vígszínházban eljátszott egyik darabját emlegette, amely végül bukással végződött.
Joggal vetődött fel a kérdés az interjúban: a politikai hovatartozása miatt elesik-e szerepektől? „Nem vagyok az a típus, aki ilyeneken rágódik, engem ez nem érdekel. Én egy szabad ember vagyok. Ám előfordult már például vidéki városokban, hogy nemet mondtak: például Egerben is le volt kötve egy előadás, ám azt mondták, nem kérik.” Tudjuk jól, Egerben a volt jobbikos, azóta függetlenné vált Mirkóczki Ádám a polgármester. Tehát köze nincs a kormányhoz.
Most is csupa baloldalival, sőt DK-sal ült egy asztalhoz a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban. Ha úgy tetszik, kampányolt nekik, bár ő erre nyilván nem is gondolt.
Nem kéne azt gondolni, hogy a magyarok mindig beveszik a naivitását. Tudják jól, amit szintén ön mondott: „Azt gondolom magamról, és nemcsak a zsidósággal kapcsolatban, hogy olyan vagyok, mint a léggömb a buszon. Ha fékez a busz, ha elindul, a léggömb valahogy mindig a tömeggel szembeni oldalon köt ki.”
A szerző újságíró
