Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen

MH/MTI
2024. május 18. szombat. 12:10

Pénteken dél körül arról érkezett bejelentés, hogy Pécsen a Centrum parkoló mellett két társaság között vita alakult ki, majd egy autó az egyik társaság két tagját elütötte.

A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a két csoport között egy korábbi nézeteltérés miatt alakult ki a vita, majd az egyik társaság lapátokkal, míg a másik fél egy macsétével fenyegetve próbált érvényt szerezni az igazának.

Tettlegességre nem került sor, ám amikor a bozótvágós páros – apa és fia – távozni akart, akkor egy, a másik csoporthoz tartozó férfi az autójával a járdára felhajtva, egyértelműen szándékosan, nagy lendülettel, fékezés nélkül elütötte őket.

Ezután a sérültek felálltak és folytatták a vitát, közben pedig az autós férfi megfordult, és a járdára hajtva megpróbálta ismét elütni őket, azonban elugrottak a jármű elől – tették hozzá.

A sofőr ezután a parkolóba hajtott, megállt, majd átült az anyósülésre, a vezető oldalra pedig beszállt az egyik társa, és elhajtottak.

Ezután a társaság további tagjai is elmenekültek a helyszínről, az elgázolt férfiakat a mentők kórházba vitték.

A rendőrök hajtóvadászatot indítottak, és rövid időn belül a Rákóczi úton elfogták az autóval menekülő párost, majd előállították őket a rendőr-főkapitányságra, és megkezdték kihallgatásukat.

A társaság szökésben lévő tagjait is hamar azonosítani tudták a nyomozók, és a délután folyamán a Hungária úti lakásukon el is fogták a gázoló társaságához köthető, lapáttal felfegyverkezett két férfit.

A 25 éves gázolót több emberen elkövetett emberölés kísérlete, míg az autójába később beülő 40 éves férfit bűnpártolás miatt őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat.

Az esettel kapcsolatban a rendőrök csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt is eljárást indítottak, és öt embert hallgattak ki: a gázoló mellé később beülő férfit, továbbá a két, lapáttal fenyegető 37 és 35 éves férfit, valamint a kórházból előállított 42 éves férfit és 21 éves fiát is – írták.

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság mindannyiukat őrizetbe vette, és előterjesztést tett letartóztatásukra – áll a közleményben.

Elolvasom a cikket