Szlovákiában verbális polgárháború dúl

„Mielőbbi felépülést és jó egészséget kívánok a miniszterelnöknek” – mondta a Hirado.hu-nak Gubík László, aki szerint Robert Fico állapotának javulásához az égiek közbenjárására is szükség van, ezért imádkozni kell érte és az életéért küzdő orvosi csapatért.

A felvidéki politikus a Robert Fico elleni merénylet hátterét felvázolva kifejtette, hogy Szlovákiában óriási a társadalmi feszültség, aggasztó méreteket ölt a gyűlölködés, az internetes kommentfolyamokban pedig verbális polgárháború dúl.

Kiemelte azt is, hogy jó ideje éleződik ez a szembenállás a helyi progresszív és szuverenista erők között.

Gubík László szerint egyértelmű, hogy a progresszívek a politikai mintáikat a tengerentúli trendekből merítik, és sajnálatos, hogy egyes követőik képtelenek elfogadni a választások eredményeit.

„Nem politikus lőtt ugyanis politikusra, hanem választópolgár lőtt politikai vezetőre” – szögezte le Gubík László, aki szerint aggasztó, hogy már merénylethez is vezethet a kormány elleni antipátia.

„Meg kell húzni egy vörös vonalat, elvégre elsősorban emberek volnánk, csak utána pártszimpatizánsok. Erre az önmérsékletre pedig oldaltól függetlenül mindenkinek szüksége van, de az agresszió most sajnos azon az oldalon burjánzik, amely magát toleránsként hirdeti ” – mondta Gubík László, majd felidézte, hogy csütörtökön közös sajtótájékoztatót tartott az újonnan megválasztott és beiktatott köztársasági elnök a korábbi államfővel, akik szintén a kedélyek megnyugtatására törekedtek.

A rendvédelmi szervek pedig fokozottan figyelik az internetes fórumokat, és határozott fellépést ígérnek a világhálón gyűlöletkeltő bejegyzéseket író felhasználók ellen.
Gubík László szerint az európai parlamenti választások hajrájában elsősorban higgadtságra és nyugalomra van szükség Szlovákiában, különben teljes morális káoszba süllyedhet az ország társadalma.

„Imádkozom, a keresztény ember ezt teszi, ha valakinek az élete forog kockán, ráadásul szeretném, ha Robert Fico köztünk lenne, amikor visszakapjuk az állampolgárságunkat” – hangsúlyozta Gubík László, aki egy korábbi Fico-kormány alatt elvesztette szlovák állampolgárságát azért, amiért felvette a magyar állampolgárságot. Gubík László kiemelte, hogy tiszteletre méltónak tartja, ahogy Robert Fico a szlovákság nemzeti szuverenitását és a politizálás hagyományos kereteit védi.

Elolvasom a cikket