Terjeszkedik az iszlamista ideológia Európában

Lorenzo Vidino egy nemrégiben tartott európai konferencián elmondta, hogy a Muszlim Testvériség egy „szociális hálózat”, amelyet ideológiai és gazdasági kapcsolatok kötnek össze, és amelyet nagymértékben Katar finanszíroz – írja az European Conservative, olvasható a Magyarnemzet.hu oldalán.

A szervezet elősegíti az iszlám radikalizációt, és le akarja rombolni az emberi jogok és a demokrácia rendszerét, amelynek helyére egy globális kalifátust akar építeni – mondta Vidino.

Florence Bergeaud-Blackler akadémikus a konferencián arról beszélt: talán nyugati értelemben nem tekinthető terrorszervezetnek a mozgalom, de a csoport azért alkalmazkodik az európai társadalmakhoz, hogy „saríakompatibilissé” tegye azokat. A professzor több halálos fenyegetést kapott, s a tudományos közösség is kiközösítette a csoporttal kapcsolatos kutatásai miatt.

A Muszlim Testvériség transznacionális szunnita iszlamista szervezet, amelyet 1928-ban Hasszán al-Banna iszlám tudós alapított Egyiptomban. A csoport egyre nagyobb befolyással bír az európai muszlim közösségekre, a kultúrával, oktatással, pénzügyi befektetésekkel, politikai lobbizással és jótékonysággal foglalkozó számos társszervezete révén. Egyiptomban és néhány más arab országban terroristacsoportként tartják számon.

Franciaországban a kormányzat szeretné visszaszorítani a szervezet befolyását, miután 2019 óta a Muszlim Testvériség ötvenezerről százezerre növelte tagjainak számát az országban.

A francia életbe való beszivárgásának bizonyítékai a fejkendőt viselő nők növekvő számában, a munkahelyi és uszodai vallási követelményekben, valamint a halal (muszlim étkezési szabályok) áruk növekedésében mutatkoznak meg.

Egy tavalyi svédországi jelentés bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy a rendkívül befolyásos Svéd Iszlám Liga a Muszlim Testvériség fedőszervezete, amely titokban iszlamista célok elérése érdekében tevékenykedik.

De a Muzulmán Testvériség beszivárgott a főáramú európai intézményekbe is. A Testvériséghez szorosan kötődő Európai Muszlim Ifjúsági és Diákszervezetek Fóruma (FEMYSO) például finanszírozást kapott az Európai Bizottságtól, és tagjait az Európai Parlamentben (EP) is szívesen látták. Egy másik, a csoporthoz kötődő civil szervezet, az Európai Hálózat a Rasszizmus Ellen szintén meg lett hívva az EP-be.

Elolvasom a cikket