Pupp Réka a bronzért küzdhet

MH/MTI
2024. május 19. vasárnap. 14:52

Az olimpiai ötödik helyezett, kétszeres Eb-bronzérmes Pupp – aki hetedik vb-jén szerepel – a nyolc között a japán Sirajsi Hibikivel szállt szembe, pályafutása során először. A szerény nemzetközi eredményekkel rendelkező rivális csaknem végig diktálta a tempót a négy perc alatt, amely csak intéseket hozott. A nemzetközi szövetség eredményközlője szerint az első értékelt akcióig tartó hosszabbításból 45 másodperc telt el, amikor az ázsiai ellenfél földre csavarta az Atomerőmű SE versenyzőjét, és vazaarival nyert.

A súlycsoport ötkarikás pontversenyében hetedik, így gyakorlatilag párizsi kvótásnak tekinthető Puppra a vigaszágon elsőként a svájci Binta Ndiaye várt, akit legyőzött eddigi egyetlen találkozójukon. A 19 éves rivális legnagyobb sikere két ezüst volt a World Tour-sorozatban. A második csata derekán a tavalyi vb-n ötödik magyar vazaarit érően vitte földre ellenfelét, majd fél perccel az alapidő vége előtt egy fojtással vetett véget a küzdelemnek.

A 27 éves Pupp ellenfele a harmadik helyért kiírt meccsen a korábban Gyertyás Rózát búcsúztató Amandine Buchard lesz, akit igencsak jól ismer, ugyanis mind a hat eddigi összecsapásukon kikapott az olimpiai második, négyszeres vb-bronzérmes és kétszeres Európa-bajnok franciától. Az éremcsatározások magyar idő szerint 16 órakor rajtolnak Abu-Dzabiban.

Elolvasom a cikket