Küzdősport

2024. május 20. hétfő. 17:2

Ismét megrendezték azt az embert próbáló lustálkodási versenyt, amelyen ezúttal 117-en vettek rész Dél-Koreában. A Kiürítés elnevezésű kezdeményezés lényege, hogy az győz, aki kilencven percig legjobban tud semmit sem csinálni. Vagyis ez idő alatt tilos beszélgetni, elaludni, sőt – és ez jelenti a legnagyobb kihívást – a telefont nyomkodni. A győztest a nézők szavazatai nyomán úgy választották ki, hogy megmérték a versenyzők szívritmusát, és aki a legnyugodtabb maradt, azé lett a trófea. A linkeskedőnek is becézett megmérettetést 2014-en Szöulban rendezték meg először, azóta mozgalommá szélesedett: Peking, Rotterdam, Tajpej, Hongkong és Tokió városaiban is leültek már emberek összemérni lustaságukat. A zömében távol-keleti helyszínek nem véletlenek, az ottani szervezők ezzel is tiltakozni akartak versenyszellemre építő társadalmi modellek ellen. Az idei lustálkodás bajnoka a 35 éves szabadúszó bemondó Kvon Szo-a lett, aki stílszerűen Auguste Rodin Gondolkodó című szobrának másolatát kapta fődíjként. Mi tagadás, nálunk is szép mezőny állna rajthoz egy ilyen versenyen, elvégre bőven akad olyan honfitársunk, aki profin csinálja a semmit. És nem csak kilencven percen át.

Elolvasom a cikket