Lengyelország 300 milliós hitelt vesz fel a légvédelme erősítésére

MH/ MTI
2024. május 20. hétfő. 18:43

Lengyelország „nagyon olcsó, előnyös hitelekre számíthat” azon beruházások esetében, amelyek civil feladatokat, de egyúttal védelmi és biztonsági célokat is szolgálnak – jelentette ki a Calvinóval folytatott tárgyalások után Tusk.

Közölte: hétfőn aláírták a francia részvétellel megvalósítandó lengyel műholdprogramról szóló megállapodást, mely megvalósítását az EIB 300 millió eurót érő hitellel támogatja.

Hozzáfűzte: ennek köszönhetően „egy lépéssel előrehaladunk a lengyelországi és az európai vaskupola létesítésének tervében”, melynek a műholdrendszerek, valamint a felderítő rendszerek elválaszthatatlan részét képezik.

Bejelentette továbbá: néhány napon belül több más európai miniszterelnökkel együtt bemutatja az Európai Bizottságnak a légvédelmi rendszer létesítésének tervét. A szándék az, hogy „a páneurópai légvédelemnek, az Európa felett átívelő vaskupolának az eszméje egyre kevésbé legyen álom, és egyre inkább valódi, gyakorlati tervvé váljon” – jegyezte meg Tusk.

Nadia Calvino elmondta: a lengyel műholdprogramra szánt 300 millió euró odaítélése az EIB első lépése az európai biztonsági és védelmi terv megvalósításának támogatásában.

Donald Tusk áprilisban jelentette be, hogy Lengyelország csatlakozik a közös európai légvédelmi kezdeményezéshez (ESSI).

Most a miniszterelnök azt is megköszönte, hogy az EIB kész támogatni Lengyelország keleti határának védelmét. Utalt korábbi bejelentésére, miszerint tovább kívánják erősíteni a keleti határszakaszt már védő, elektronikus rendszerrel felszerelt acélkerítést, és a tervek szerint 2,5 milliárd dollárt fordítanak a biztonság és az elrettentés fokozására az Oroszországgal és Fehéroroszországgal közös határvonalon.

A Keleti pajzs nevű projekt keretében megvalósítandó erődítményrendszer építésekor a határt környezetvédelmi jellegű beruházásokkal is biztosítani tervezik, valamint fejleszteni fogják a civil célokra is felhasználható infrastruktúrát – emelte ki.

Marcin Kierwinski, a múlt héten a posztjáról távozott lengyel belügyminiszter hétfőn a TOK FM lengyel kereskedelmi rádiónak nyilatkozva ezzel kapcsolatban konkrét bunker- és lőállási rendszereket, lövészárkokat, „különböző típusú blokádokat” említett meg, amelyek megakadályoznák, hogy például harckocsik átlépjék a lengyel határt.

Elolvasom a cikket