Amikor öt évvel ezelőtt, 2019. május 20-án Volodimir Zelenszkij besétált a beiktatására a Verhovna Rada épületébe, és pacsizott a parlament előtt összegyűlt támogatóival, egyértelműen más elképzelése volt az öt hivatali évéről. A jelenlegi ukrán belpolitikai zűrzavarok mellett az ő ciklusába tartozott a 2020-as év legnehezebb kihívásának tartott koronavírus-járvány, majd a teljes körű orosz invázió, amely mellett minden korábbi probléma eltörpült.
Ha az invázió nem történik meg, Ukrajna most egy új államfő beiktatására készülne. De a nagy háború miatt egész Ukrajna most nem a választásokra, a beiktatásra vagy a parlament átalakítására gondol, hanem az orosz offenzívára a harkivi régióban, az energiaszektor problémáira és természetesen a mozgósításra.
Ezeket az objektív nehézségeket tetézik azok, amelyeket a semmiből húztak elő. Oroszország már hónapok óta próbálja megpendíteni a témát, hogy Zelenszkij állítólagos „illegitimitása” miatt május 20-a után, amikor is lejár az ötéves mandátuma, nem lehet elnök. Egy nappal korábban, Pekingben Vlagyimir Putyin egyértelművé tette, hogy mostantól Oroszország még erőteljesebben fogja erőltetni a „törvénytelenség” témáját.
Az ország katonai és politikai vezetése már régóta figyelmeztetett, hogy a május vége és június még a szokásos mércével mérve is nehéz lesz Ukrajna számára. A frontvonalra nehezedő nyomást és az energiaszektort ért támadásokat tetézi a közösségi médián keresztül felvetett népszerűtlen mozgósítási téma és az ukránok megfertőzése az „illegitimitás” gondolati vírusával.
Nyilvánvaló, hogy az orosz számítások szerint mindez együttesen az ukrajnai elégedetlenség robbanásához, a kormány leváltásához vagy legalábbis meggyengítéséhez és ennek következtében vereséghez kell vezetnie a fronton.
Az oroszok sokéves próbálkozás ellenére sem tanulták meg megérteni a belső ukrán folyamatokat. Különösen azt, hogy nem minden kormányellenes tüntetés, akár az utcán, akár a Facebookon, feltétlenül oroszbarát szimpátiával bír. És 2022 óta biztosan nem is az. A Putyin-propaganda, élén magával Putyinnal, mániákus kitartással, több mint egy évtizede teljesen abszurd narratívákat hirdet, például azt, hogy a Kreml szerint a „puccs” a méltóság forradalma volt. A belső orosz közönség számára az ilyen üzeneteknek lehet mozgósító hatásuk, de az ukrán közönség számára teljesen értelmetlenek.
Másrészt a belső kataklizmáknak nem feltétlenül kell oroszbarátnak lenniük ahhoz, hogy egy állam összeomlásához vezessenek – önmagukban is elegendők lehetnek, különösen nehéz háborús időkben. Erre a legjobb bizonyíték az ukrán felszabadító harc száz évvel ezelőtti kudarca, amikor is a különböző csoportok közötti háború magán Ukrajnán belül vezetett végül a szovjet megszálláshoz.
Talán nem minden ukrán gondolkodik ilyen mélyen. De az a felfogás, hogy az ellenség Moszkvában van, nem pedig Kijevben, mégis meggyökeresedett a tudatukban. Az ukrán nép is változott és érett az elmúlt két évben, bár nem annyira, mint ahogy azt sokan leírják a közösségi médiában.
Olekszij Antypovics, a Rating szociológiai csoport vezetője az RBC-Ukrajnának nyilatkozva megerősítette, hogy az oroszok számára nincs ok arra, hogy komolyabb tüzet szítsanak Ukrajnában. „Mindez nem válhat szikrává az oroszok számára, hogy bármilyen felkelést, újraválasztást, Majdant stb. provokáljanak. Csak az igazságosság kérdéseivel tudjuk magunkat feltüzelni, és ez mindenre megvan: mozgósítás, korrupció és így tovább. De az ukránok pontosan tudják, hogy hol élnek. Az ukránok éppen azért nem fognak belső harcba bocsátkozni, mert van egy külső agresszorunk” – mondta.
Antipovics nem hisz az oroszok által erőltetett „törvénytelenség” témában. Szerinte ez „senkinek sem használ Ukrajnában”, és nincs kilátása. Azért, mert az ukránok kétharmada még mindig bízik az elnökben, és mert a többség nem támogatja a választások megtartását a jelenlegi körülmények között: a normális kampány és szavazás ellehetetlenülése, a választók milliói külföldön, százezrek a lövészárkokban, valamint a költségvetési pénzek elköltése, amelyeket sokkal jobban el lehetne költeni a fegyveres erőkre „Sokkal több kérdés lesz az ilyen választások legitimitásával kapcsolatban, mint az elnök vagy a Verhovna Rada legitimitásával kapcsolatban” – zárta sorait.
Elnöki tevékenysége öt éve alatt (és különösen annak második felében) maga Zelenszkij is bizonyára megváltozott. A legszembetűnőbb változások természetesen külsődlegesek. A 2019-es és 2024-es elnökről készült fotók népszerű sablonjai a Before/After mémeknek.
De sokkal érdekesebbek természetesen a belső változások. Zelenszkij egyik munkatársa az elnöki kampány kezdetéről azt mondja, hogy a ciklus elején az elnök fő célja az volt, hogy megértse, „hogyan működik minden”; a közepén „megpróbált valami jót tenni”; 2022. február 24-től pedig diplomáciai úton biztosította Ukrajna győzelmét és csatlakozását az Európai Unióhoz és a NATO-hoz.
Ugyanakkor a forrás szerint Zelenszkij vezetési stílusa változatlan maradt. „Ez az alaptörténet: kíváncsiság, »mindig nekem van igazam« – ugyanakkor mindenkit meg kell hallgatni, egészséges agresszió, humor, viccek, improvizáció, lendület – mindez megmaradt” – mondja.
Zelenszkij jövője elválaszthatatlanul összefügg azzal, hogy hogyan és mikor ér véget a háború. És nem kizárt, hogy a végén különböző mértékben fájdalmas kompromisszumokat kell majd kötnie. Az elnök környezetében biztosítják őt arról, hogy ha rájön, hogy a lakosság többsége többé-kevésbé elfogadja ezt a kompromisszumot, azon az elven, hogy lehetne rosszabb is, akkor nekivág a második ciklusnak. Ha nem, akkor nem fogja.
„De most minden arra irányul, hogy ne veszítsen, és lehetőleg nyerjen” – mondja a forrás. A győzelem azonban, ha eljön is, mindenképpen messze van.
Zelenszkij az újságírókkal való legutóbbi találkozóján nyilvánosan elismerte azt, amiről már több száz és ezer cikk született: A Nyugat őszintén fél Oroszország győzelmétől a háborúban, aminek beláthatatlan következményei lennének.
Nyilvánvaló, hogy a helyzet a közeljövőben nem fog változni. Globálisan az egyetlen módja annak, hogy ez a bizonytalan egyensúly – „Ukrajnának nyernie kell, de Oroszország nem veszíthet” – megrendüljön, ha Donald Trump megnyeri a novemberi amerikai elnökválasztást. A Fehér Házban bekövetkező hatalomváltás következményei kiszámíthatatlanok lesznek, különösen az esetleges új lakó számára.
Ha az Egyesült Államok folytatja jelenlegi irányvonalát, amelynek élén az „eszkaláció megakadályozása” áll, akkor a háború a jelenlegi forró fázisában a végtelenségig folytatódni fog.
És ennek következtében Zelenszkij elnöksége is ugyanennyi ideig fog tartani. Hacsak valamikor, egy-két-három év múlva nem merül fel és nem erősödik meg a társadalomban a kormányváltás valódi igénye. Vagy legalábbis annak menete – választások útján, ami Zelenszkijnek több mint reális esélyt ad az újraválasztásra.
Addig az ukrán népnek nyilvánvalóan továbbra is el kell viselnie a háborúval járó összes megpróbáltatást. Olekszij Antypovics szociológus azt mondja, hogy ügynöksége különböző módokon próbálta kideríteni az ukránoktól a türelmük határait. „Az ukránok többsége kész elviselni annyit, amennyi a győzelmünkhöz szükséges. Ez az alapvető válasz, ami nem változik” – mondja.
Nyilvánvaló, hogy az oroszok nem fogják tudni megfordítani az ukrán hajót. Hacsak nem maguk az ukránok fordítják meg.
De a hatalomnak nem szabadna elégedetlenkednie a demokratikus pörgetés hiányával, amit a jelenlegi helyzetben senki sem követel. A háborús időszak másik oldala a természetszerűleg felfokozott igazságérzet, a becsületesség és az átláthatóság igénye a mozgósítástól az áramkimaradásig mindenben. Elnöksége hatodik évének kezdetén Zelenszkij nem teszi le ezt a vizsgát jelesre.
