Az Amszterdami Egyetem több száz diákja ellenzi a palesztinpárti tüntetéseket

MH/ MTI
2024. május 21. kedd. 23:02

Az egyetemi lapban kedden közzétett közleményükben, amelyet 350 alkalmazott és ötven diák írt alá, az áll: „az egyetemet elfoglaló tüntetők azt állítják, hogy az UvA nevében beszélnek, de nem minket képviselnek”.

Az aláírók nem támogatják az Amszterdami Egyetem vezetősége ellen irányuló tüntetésekre való felhívást, és úgy vélik, a vezetőség nem felelős az erőszakért, amely a demonstrációk során történt.

„Támogatjuk a békés tüntetéseket, amelyek elítélik mind a Hamász, mind az izraeli hadsereg által alkalmazott erőszakot. A feszültség csökkentésére és vitára szólítunk fel, amely minden érintett felet figyelembe vesz” – olvasható a felhívásban.

Az NlTimes hírportál tájékoztatása szerint az egyetemi hallgatókat képviselő Központi Hallgatói Tanács ezzel nem ért egyet. A vezetőség lemondását és bocsánatkérését követelik a tüntető diákok elleni „túlzottan erőszakos” fellépés miatt.

Az Amszterdami Egyetem campusán május első hete óta tartanak a palesztinbarát tüntetések. A tiltakozók sátrat vertek az egyetem udvarán, eltorlaszolták az épület bejáratát és kiáltványt adtak ki, amelyben azt követelték, hogy az oktatási intézmény szakítsa meg az együttműködést azokkal az izraeli egyetemekkel és kutatási központokkal, amelyek kapcsolatba hozhatók a palesztin területeken elkövetett erőszakkal. A tüntetők az egyetem több épületét is elfoglalták, több százezer eurós kárt okozva. A hatóságoknak több ízben kellett fellépniük a demonstrálók ellen, több embert őrizetbe is vettek.

Elolvasom a cikket