Az elnöki helikopter lezuhanása előtti pillanatokról számolt be a kabinetfőnök

MH/ MTI
2024. május 21. kedd. 23:57

„Derült volt az idő, teljesen tiszta és világos” – ismertette Golam-Husszein Eszmaili, aki a három helikopterből álló géprajból a legutolsóban utazott Tabríz városába.

Mint mondta, mintegy félórás repülési idő után felhőréteghez értek. A raj közepén repülő elnöki helikopter pilótája utasítást adott arra, hogy emelkedjenek magasabbra. Nem sokkal később annak a gépnek a pilótája, amelyen Eszmaili utazott, észrevette, hogy az elnöki gépnek nyoma veszett. „Miért fordultunk vissza?” – tette fel a kérdést akkor Eszmaili.

A segédpilóta azzal válaszolt akkor neki, hogy eltűnt az elnök helikoptere. A legénység akkor azt feltételezte, hogy kényszerleszállást hajtott végre. A két megmaradt helikopter perceken át körözött a térség felett, de aztán hirtelen megszakadt a rádiókapcsolat. A rossz látási viszonyok miatt a két helikopternek is le kellett szállnia nem sokkal később egy rézbánya mellett.

Raiszi és a helikopter nyolc másik utasa – köztük Hoszein Amirabdollahián külügyminiszter – vasárnap délután vesztette életét Irán északnyugati részén a szerencsétlenségben. Raiszi vasárnap Kelet-Azerbajdzsán tartományba utazott, hogy ott Ilham Aliyev azeri elnökkel együtt felavassa a két ország által az Arasz folyón emelt harmadik duzzasztógátat. A katasztrófa feltehetőleg a rossz időjárási viszonyok miatt történt.

Elolvasom a cikket