Megkezdődött az államellenes puccsisták pere Németországban

MH/ MTI
2024. május 21. kedd. 21:37

A hatóságok szerint a Birodalmi polgárok (Reichsbürger) nevű revizionista mozgalomhoz köthető csoport azt tervezte, hogy felszámolja a demokratikus berendezkedést, és az 1871-ben alapított Német Császárság mintájára szervezi át az országot. Az összeesküvésben a gyanú szerint legalább 27 ember vett részt.

A modern német állam legitimitását elutasító mozgalom kilenc feltételezett tagját terrorszervezetben való részvétellel és hazaáruló szervezkedés előkészületeinek megszervezésével vádolják. A vádlottak tagadják a terrorizmus és a hazaárulás vádját.

A német biztonsági szervek történetének egyik legnagyobb szabású műveletében háromezer rendőr és terrorelhárító bevetésével 11 tartományban, egyszerre 130 helyszínen ütöttek rajta a csoport tagjain 2022 decemberében. A német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) becslése szerint a Birodalmi polgárok mozgalmához nagyjából 23 ezren tartoznak.

A Frankfurt külvárosában, egy szigorúan őrzött tárgyalóteremben zajló per a második, amely az összeesküvés tagjai ellen indult. A csoport kilenc tagja ellen a múlt hónapban Stuttgartban indult per azzal a váddal, hogy a tervezett puccs után statáriumot hirdettek volna.

A most a vádlottak padján ülők között van főkolomposnak tartott ingatlanvállalkozón kívül Maximilian Eder és Rüdiger von Pescatore volt katonatisztek, valamint Birgit Malsack-Winkemann volt bíró és egykor AfD-s parlamenti képviselő, akik az ügyészek szerint a politikai és katonai vezetői lehettek a német kormány erőszakos megdöntésére szőtt összeesküvésnek.

A vádirat szerint a vádlottak a parlament megrohamozását és a választott képviselők lefogását tervezték a hatalom megragadása céljából. „Tudták, hogy a hatalomátvételhez embereket kell megölniük” – írták az ügyészek a tárgyalás előtt.

Őket azzal is vádolják, hogy orosz hivatalnokokat pénzeltek a támogatásukért cserébe, többek között németországi orosz konzulátuson és a szlovák fővárosban tartott találkozókon.

A vád szerint Malsack-Winkemann a parlamenti pozícióját kihasználva több összeesküvőtársát is bejuttatta a berlini Reichstag épületébe egy felderítőgyakorlat keretében.

Az ügyészek szerint az összeesküvőknek mintegy ötszázezer euró (192,7 millió forint) állt a rendelkezésükre, és több mint százezer lőszert gyűjtöttek össze.

Elolvasom a cikket