Serie A: A Juventus háromgólos hátrányból mentett pontot Bolognában

MH/MTI
2024. május 21. kedd. 6:53

Az immár kilenc kör óta veretlen együttes, amely ősztől története során először szerepelhet majd a Bajnokok Ligájában, negyedórával a vége előtt 3-0-s előnyben volt, azonban a Zebrák innen nyolc perc leforgása alatt egyenlítettek.

A Bologna, amely 1967 óta nem zárt dobogós helyen az élvonalban, óriási lehetőséget szalasztott el, ugyanis győzelemmel saját kezében lett volna a sorsa a harmadik helyet illetően, a pontosztozkodással viszont – bár a Juventust maga mögött tartotta – megnyílt az út az Európa-ligában döntős Atalanta előtt, amelynek még két mérkőzése van hátra.

A hét kör óta veretlen torinói csapat sorozatban hatodik döntetlenjét játszotta a Serie A-ban.
A másik hétfői összecsapáson a Hellas Verona 2-1-re diadalmaskodott a sereghajtó és már kiesett Salernitana otthonában, sikerével pedig bebiztosította élvonalbeli tagságát a következő idényre is.

Serie A, 37. forduló:
Salernitana-Hellas Verona 1-2 (0-2)
Bologna-Juventus 3-3 (2-0)
vasárnap játszották:
AS Roma-Genoa 1-0 (0-0)
Sassuolo-Cagliari 0-2 (0-0)
Monza-Frosinone 0-1 (0-1)
Udinese-Empoli 1-1 (0-0)
Internazionale-SS Lazio 1-1 (0-1)
szombaton játszották:
Lecce-Atalanta 0-2 (0-0)
Torino FC-AC Milan 3-1 (2-0)
pénteken játszották:
Fiorentina-Napoli 2-2 (2-1)

Elolvasom a cikket