Így pünkösd környékén vannak az érettségi vizsgák és a bérmálások. A szellemi és a lelki érettségről adnak számot az ifjak. Vannak olyan fiatalok, akiknek mindkét esemény meghatározza az életét. Minap egy ismerőstől kaptam egy írást, ami egy családi körben elhangzott beszéd egy olyan fiatal kapcsán, aki túl van az írásbeli érettségin, a szóbelikre készül, közben pedig bérmáláson vesz részt, ami a keresztény nagykorúság, a küldetés, a tanúságtétel szentsége. A szöveg egy nagyapa unokájának szóló beszéde, különlegesen bensőséges kapcsolatról árulkodik, ezért gondoltam azt, hogy közreadom, csak a konkrét nevet hagytam ki.
Drága Unokánk és Unokáink! Kedves rokonok, barátok!
Ezt a történetet – a Cantata profana – történetét már nagyon régóta dédelgetem magamban, amikor rátok gondolok. Bartók Béla előadásában persze sokkal élményszerűbb – javaslom, hogy majd a szobátokban keressetek rá, és hallgassátok meg. Ez szerintem a 20. századi magyar kultúra és az egyetemes kultúra egyik csúcsteljesítménye. A Cantata profana a „szarvassá változott fiúk” története, akik kimennek az erdőbe és addig-addig róják a hegyeket és völgyeket, amíg eggyé válnak a tájjal, sőt szarvassá változnak. Csak két részletet olvasok fel belőle: azt, amiben az apa hívja haza a fiait, majd a fiúk elutasító válaszát.
„Az ő édes apjok
Hozzájuk így szólott,
És híva hívta,
És őket hívó szóval hívta:
ȃdes szeretteim,
Kedves gyermekeim,
Gyertek, gyertek haza,
Gyertek vélem haza,
Jó anyátok vár már!
Jöjjetek ti vélem
A jó anyátokhoz,
A ti jó anyátok
Várva vár magához.
A fáklyák már égnek,
Az asztal is készen,
A serlegek töltve,
Az asztalon serleg,
Anyátok kesereg; –
Serleg teli borral,
Jó anyátok gonddal.
A fáklyák már égnek,
Az asztal is készen,
A serlegek töltve…«
A legnagyobb szarvas,
– Legkedvesebb fiú –
Szóval felfelelvén
Hozzá imígy szóla:
»Kedves édes apánk,
Te csak eredj haza
A mi édes jó anyánkhoz!
De mi nem megyünk!
De mi nem megyünk!
Mert a mi szarvunk
Ajtón be nem térhet,
Csak betér az völgyekbe;
A mi karcsú testünk
Gúnyában nem járhat,
Csak járhat az lombok közt;
Karcsú lábunk nem lép
Tűzhely hamujába,
Csak puha avarba;
A mi szájunk többé
Nem iszik pohárból,
Csak hűvös forrásból.«
Az ezután következő utolsó versszakban elölről kezdődik a történet, örök körforgást sejtetve. Az utolsó mondatban hangzik el a szállóigévé vált gondolat:
»A mi szájunk többé
Nem iszik pohárból
Csak tiszta forrásból. «
Miről szól a szarvassá változott fiúk története? A gyermekkor, a gyermeki lét elhagyásáról, a szülői otthonból való kilépésről, arról, hogy mindez nem a világba való kivetettség, hanem a vállalt és megélt felnőttkorba lépés ünnepe. A szarvassá változott fiúk örömmel és méltósággal beszélnek az új életükről. Arról szólnak, hogy kitágul számukra a világ: a tágas völgyek lesznek az otthonuk, a gúnyák helyett a lombok takarják be a karcsú testüket, a tűzhely hamuja helyett a puha avarba lépnek ezután. És a legutolsó kép, egy csodálatos metafora: a szájuk többé nem iszik pohárból, csak tiszta forrásból.
Mi a döntő különbség a gyermeki és a felnőtt lét között? A felelősség önmagunkért, egymásért, a világért. Új dimenzióba lép az életetek, most különösen a tiéd, drága unokám! Egyszerre az érettségi vizsga és a bérmálás. Számot adsz az elmúlt tizennyolc év megszerzett tudásáról, amiben megkülönböztetett helyet foglal el a szeretni tudás is. És számot adtál a lelki érettségről is. Ezt a püspök pár szóval megkérdezi tőled – hallottam Fábry Kornél püspök úr bérmálási beszédéről, aki megkérdezte a bérmálandóktól, hogy ismerik-e a Szentlélek ajándékait. Az anekdota szerint nem tudták, ezért haza akart menni… Aztán persze mégse ment haza.
Mik a Szentlélek 7 ajándéka? A bölcsesség, az értelem, a jótanács, a tudomány, a lelki erősség és a jámborság Lelke, amit a bérmálásban megkaptok a Szentlélek által. Ezekből fakadnak a Szentlélek gyümölcsei: a szeretet, az öröm, a béke, a türelem, a barátságosság, a jóság, a hűség, a szelídség és az önuralom. Mindezek ma tartós hiánycikkek, eltűntek a boltok polcairól! A Cantata profanaban ezt fejezi ki az, hogy csak tiszta forrásból isznak a szarvassá változott fiúk, jelen esetben te, Zoli!, de a többiek is! A már és a majd érettségizettek, a már és a majd bérmálkozók! A tiszta forrás a Szentlélek maga!!
Olyan korban élünk, amiben minden elbizonytalanodik, relativizálódik, az izmusok két legszörnyűségesebbike: a cinizmus és a nihilizmus tort ül, vagyis a tiszta források elapadnak, a világ nemcsak mint fizikai környezet vált szennyezetté, sodródik végveszélybe, de a lelki környezet is, sőt a dolog fordított: a lelki szennyezettség vetül ki a világra! Ebben a válságos korban különösen fontos a hitvalló kereszténység, a hit értékeinek felvállalása, „akár alkalmas, akár alkalmatlan”, ahogy Szent Pál mondja az evangélium hirdetéséről.
Legyél büszke, legyetek büszkék arra, hogy szarvassá változott fiúk, lányok vagytok, akiknek küldetésetek van ebben a zűrzavaros világban, amihez viszont olyan erőforrásokkal rendelkeztek, mint a bérmálás, a felnőtté válás, a nagykorúság szentsége. Folytatom a Cantata profana képet: az, hogy a szarvaslét, hogy tovább fokozzam a képet: a csodaszarvaslét azt jelenti, hogy kiszakadtok a szülői házból, de a jó anyátok mindig is várni fog rátok, a jó apátok mindig is hívni fog titeket, az asztal mindig készen lesz, a serleg mindig töltve lesz, az agancsaitok miatt legfeljebb majd mi látogatunk meg titeket az erdőben. És csodáljuk a helytállásotokat az új hivatásotokban most és mindig, amíg élünk, aztán majd ti adjátok tovább…
A Jóisten éltessen Téged és mindannyiunkat! Köszönjük az ünnepet, mi vagyunk megajándékozottak általad, általatok!”
Eddig szól a megható írás, a küldő nagyapa annyit fűzött hozzá a leveléhez, hogy sikerült az 190 cm magas nagyfiút is meghatni, láthatóan átérezte az események rendkívüliségét. Ez a nagyapai köszöntő arról szól, hogy a család fogékony lehet a mélyebb, lelki megszólalásokra. Hozzuk vissza ennek a kultúráját!
A szerző építész, volt országgyűlési képviselő
