Újabb vádak az amerikai nagykövettől + VIDEÓ

Nem szeretném túlértékelni a kapcsolatunk pártos jellegét” – mondta az ellenzéki tüntetéseken rendre felbukkanó David Pressman a McCain Institute rendezvényén, majd a magyar kormányt vádolta meg azzal, hogy ezt a stratégiát követi, mikor a Republikánus Párt prominens vezetőivel ápol jó kapcsolatokat.

Mindez azért is tűnik ellentmondásosnak, mert éppen az Amerikai Nagykövetség támogatta komoly pénzekkel a hazai ellenzéki pártok és más kormányellenes szervezetek háborúpárti kampányát. A CPAC Hungary rendezvénysorozat sikere, illetve az Orbán Viktor és Donald Trump közötti, baráti kapcsolat ellenére Pressman szerint az Egyesült Államokban minkét nagy párt, azaz a demokraták és a republikánusok is ugyanazokat a kifogásokat fogalmazzák meg Orbán Viktor politikájával szemben.

Beszédes ugyanakkor, hogy Pressman egyetlen republikánus politikust sem nevezett meg, csak általánosságban fogalmazta meg vádjait. „Azt hiszem, hogy meglepően nagy a kétpárti egyetértés a Magyarországot érintő aggodalmakkal kapcsolatban” – hangoztatta a nagykövet.

Objektum doboz

Elolvasom a cikket