A Megafilm filmjei voltak az idei Comic Con főszereplői

Az idei Budapest Comic Con magyar filmes szekcióját a Megafilm Service emblematikus filmjeiről szóló kvízek és háttérbeszélgetések uralták, na meg egy különleges, többállomásos kihívás, amelyben rengetegen próbára tették erejüket, gyorsaságukat és stratégiai képességüket.

Az ősszel a TV2 képernyőjén debütáló, de már most nagy érdeklődéssel várt katonai sorozat, a S.E.R.E.G.,az idei Magyar Mozgókép Fesztivál nyolc kategóriában jelölt, díjesőesélyes romantikus tévéfilmje, a Majdnem menyasszony,valamint a tavalyi év legsikeresebb történelmi sorozata, a Tündérkert köré felépítettjátékos kvízteszteket a két nap alatt csaknem ezren töltötték ki.

A S.E.R.E.G. című, hatrészes sorozatról szóló panelbeszélgetésen a rendező, Dombrovszky Lindaa kulisszatitkok mellett egy személyes indíttatást is elárult: „Mindig vonzott az egyenruha, ezért nem volt kérdés, hogy elvállalom a producer,Helmeczy Dorottya felkérését” – mondta, és kifejtette, hogy a forgatás során megtapasztalták, bizony van párhuzam a katonai hivatás és a filmszakma között. „Itt is van egy jól szervezett hierarchia, minden rangnak megtaláltuk magunk között is a megfelelőjét. Fontos közös metszéspont a bajtársiasság, mi a stábbal már a forgatás első napjára egy csapat lettünk” – sorolta a rendező, aki azt is bevallotta, hogy mi volt az a pillanat, ami őt is zavarba hozta? „Amikor megláttam a színészeket egyenruhában. Nusit, vagyis Györgyi Annát ezer éve ismerem, de ha szembejött velem egyenruhában, haptákba vágtam magam” nevetett Linda.

A Tündérkert című sorozat és a Majdnem menyasszony című játékfilm is a Megafilm nevéhez fűződik

A Tündérkert című sorozat és a Majdnem menyasszony című játékfilm is a Megafilm nevéhez fűződik

Fotó: Megafilm

Egyáltalán nem volt idegen számomra a szerep. Édesapám katonaként szolgált, hároméves koromig a szentendrei katonai lakótelepen laktam, és a szentendrei laktanya volt az egyik forgatási helyszínünk. Apukám húga is hivatásos katona volt” – vette át a szót Györgyi Anna, akit Vass Edit főtörzsőrmesterként ismerhetünk meg a sorozatban.

„A történet alatt végig Nusi kezében van a sorsom, hiszen a főtörzsön egy teljes karrier állhat vagy bukhat” folytatta a Győrbíró Zsolt alezredest alakító Csórics Balázs, és néhány izgalmas kulisszatitkot is elárult. „Mókás volt, hogy a forgatás elején felvettük a tiszta, illatos, frissen mosott jelmezeket, majd az öltöztetők és a sminkesek sorba állították a színészeket és úgy összekoszoltak bennünket, mintha hetekig kúsztunk-másztunk volna a sárban. Még a körmünk alatti piszokra is volt gondjuk. Az is izgalmas volt, amikor egy tavaszi jelenetnél elkezdett ömleni a hó.” Dombrovszky Linda meg is jegyezte: szerencsés, ha egy forgatás alatt sikerül elcsípni ennyi évszakváltozást.

Csórics Balázs egyébként számos kihívást végigcsinált a Comic Con látogatóival: fekvőtámaszversenyre várta a rajongókat, amelyet a film egyik kaszkadőrével,Hegedűs Gábor Hegével vezettek fel. Balázs 59 fekvőtámasznál állt meg, Hege 52-nél – igaz, ő úgy kezdte, hogy hatéves kisfia, Ádám a hátára ült. A rajongók közül ketten tudták csak legyőzni Csórics Balázst, az egyik fiatalember 60 fekvőtámaszt, míg egy másik 61-et csinált. Marokfegyver szét-, illetve összeszerelésében is versenyzett a sorozat Győrbíró Zsoltja a rajongókkal. Itt nem akadt ellenfele, pedig egy óra alatt több mint 15-en próbálkoztak. Balázs 22 másodpercét mindössze egy jelentkező tudta megközelíteni 37 másodperccel, de ő régebben hivatásos katona volt. A Magyar Honvédséglandolásszimulátorával pedig Balázs mellett csak ketten tudtak tökéletesen leszállni.

A filmes beszélgetések sorozatában, aTündérkert kapcsán Pintér Réka látványtervező mesélt arról, milyen koncepció mentén alakították ki azt a lenyűgöző világot, amelyet a nézők már megismerhettek a Báthory Gábor és Bethlen Gábor különös kapcsolatáról és egy szenvedélyes korról mesélő történelmi kalandfilmsorozatban.

Herczeg Ferenc A Fehér Páva című regényéből készült, romantikus játékfilm a Majdnem menyasszony, amelyrőla line-producer, Filip Fruzsina, a forgatókönyvíró, Somogyi György és Spilák Klára színésznő mesélt – aki Etelka szerepéért a legjobb női mellékszereplő díj várományosa.

„A Majdnem menyasszony az első line-produceri munkám” árulta el Filip Fruzsina.„Az volt a célom, hogy ez egy mintaként szolgáljon a későbbi munkáimnak, és ez legyen az a minimum, amelyet innentől kezdve mindig hoznom kell. A lecke fel lett adva, hiszen nyolc jelölést is kapott a film a Magyar Mozgókép Fesztiválon.”

Somogyi György arról mesélt, hogy ez egy nagyon könnyen írható forgatókönyv volt, ráadásul ez már a harmadik Herczeg Ferenc-adaptációja a Megafilmmel közösen. „Érdekes feladat regényt filmre vinni, hiszen miközben formálódik, már hallom a fejemben a karakterhangokat, és látom a jeleneteket.”

„A Majdnem menyasszony történetében az a jó, hogy tudunk benne kapcsolódni a mához. Sokan küzdünk azokkal a problémákkal, mint a szereplők. Magam is emlékszem a húszas éveimre, amikor igyekeztem megtalálni, nekem mi a jó, csakúgy, mint a főhősnő, Marika, akit egy fiatal kolléganőm, Kelemen Hanna játszik. Nagyon szeretem, amikor látom, milyen tehetségesek a fiatalok, és ők hogyan játszanak” – mesélte Spilák Klára, aki azt is elárulta, hogy váratlanul érte a jelölés, de hatalmas boldogság számára.

Elolvasom a cikket