Halál az idősek szavazójogára?

Nem nyugosznak a kedélyek Szlovákiában – a legújabb őrület, hogy a fiatalok bezárnák a választások idején az idősebbeket – írta meg szerdán a pozsonyi Új Szó. Mint a cikkben emlékeztetnek, az ország nemrégiben új államfőt választott. A referendumon Peter Pellegrinit. 1 409 255 polgár voksát gyűjtött be, míg ellenfele, Ivan Korčok 165 546-tal kevesebbet kapott.

Az eredmények kihirdetése után a hagyományos témák mellett olyan kifejezések is szóba kerültek, mint a választások utáni szorongás vagy frusztráció. Nemcsak ismert személyiségek osztották meg negatív érzéseiket a nyilvánossággal, hanem a másik, azaz a „rossz” tábor jelöltjére szavazókról is kritikus megjegyzések születtek – leginkább a közösségi médiában.

Mostanság a tizenéves fiatalok közül is fontosnak találják, hogy kifejtsék véleményüket a témával kapcsolatban. Leginkább az időseket támadják, akik Pellegrinire szavaztak. Szerintük az „öregeket be kellene zárni a választások idején, hogy ne tudjanak rosszul (!) voksolni”. A lap aláhúzza, mindez azt jelzi, hogy Szlovákiában egy olyan generáció nő fel, amelynek a toleranciával, de a tisztelettel is gondjai lehetnek a jövőben.

Állásfoglalásaikban a fiatalok ugyanis nemcsak az elnökválasztás győztesét, vagy annak szavazóit becsmérelték, hanem még a saját nagyszüleiket is – őket hibáztatták ugyanis a szerintük szörnyű eredményekért.

Elolvasom a cikket