Ismét megfutamodik a vita elől Magyar Péter

Május 30-án este 8 órától a Várkert Bazárban rendezik meg az európai parlamenti választás vitáját a listavezetők között. A százpercesre tervezett eseményt a helyszínen nézők nélkül tartják, a két moderátor pedig Volf-Nagy Tünde és Németh Balázs lesz. Az érintettek nyolc perc időtartamban, öt hozzászólásban érinthetik a témákat – írja a Mandiner.

A lap emlékeztet, az MTVA a vitában érdekelt szervezeteknek küldött levelében előre jelezte, ha valaki túllépi az időkeretet, akkor a megszólaló hangját lekeverik. Habár a választási vitát főműsoridőben, élőben közvetíti a köztelevízió, az ezt szorgalmazó Magyar Péter viszont kihátrál a vitából. A politikus bejegyzésében azt is kifogásolta, hogy a „nulla százalékos pártok” társaságában kell vitáznia.

Korábban úgy volt, hogy Vona Gáborral, a Második Reformkor elnökével ül le, ám később kihátrált belőle. Ugyanígy tett, mikor a Partizán választási vitájáról maradt távol látványosan.

Elolvasom a cikket