Lázár János: Aki Magyarországon bármilyen formában támogatja a háborút, az nem az ország érdekeit szolgálja

Lázás János kiemelte, ezért próbálja az ország pozícióját legalább relatívan függetlennek tartani az Európai Unión és a NATO-n belül, ami „nagyon sokaknak a világban nem tetszik”. Aki a jelenlegi körülmények között föladja a lojalitást, a hűséget és a szolidaritást, az az ország ellenségeit erősíti – fűzte hozzá.

Úgy fogalmazott, aki most a „Fideszből kiáll”, az nem a pártnak, hanem Magyarországnak árt, mert az, ami az utóbbi hónapokban történt az országban és a Fidesszel, azok miatt „az ellenségeink bontanak pezsgőt Európában”.

Hozzátette, aki ma a kormánypártot belülről gyengíti, nem vitatva azt, hogy esetleg igaza lehet, az az ország ellenségeit erősíti. Ha Magyarországnak gyengébb lesz a kormánya azzal nem a Fidesznek, hanem az országnak ártanak – mondta.

Lázár János arról is beszélt, hogy február elején minden megváltozott a belpolitikában, két éve pedig a világpolitikában. Mint mondta, „egy olyan ország polgárai vagyunk, amelynek szomszédjában minden nap halomszám ölik egymást a huszonéves fiatalok” és amelynek szomszédjában öt lövést adtak le az ottani miniszterelnökre, aki majdnem belehalt a merényletbe.

A jelenlévőket arra kérte, hogy június 9-én amellett, hogy döntenek arról, ki képviselje a települést a városházán, erősítsék meg Orbán Viktort abban, „hogy jó, ha kitart a béke mellett, mert az országnak erre van szüksége”.

Kiemelte, ha Magyarországnak fegyvert kell szállítania, pénzt kell adnia, légitámaszpontokat kell átadnia, katonákat kell kiképeznie vagy élő erőt kell küldenie az ukránoknak, akkor az ország bele fog sodródni a háborúba. Hozzátette, a szavazatoknak a „béke és a háború dimenziójában” hónapokkal vagy évekkel később „óriási jelentősége lehet”.

Lázár János arról is beszélt, hogy az önkormányzati választások a helyi közösségek szempontjából is fontosak, mert az a kérdés, hogy azoknak mire van szükségük. Nyugalomra, összetartásra, kölcsönös tiszteletre és békességre – tette hozzá.

Hangsúlyozta, egy polgármesternek, akit 2024-ben Magyarországon megválasztanak, mindenki polgármesterének kell lennie. Egy ekkora lehetőségnél nem a párthovatartozás és a szembenállás számít, hanem az együttműködési készség.

A miniszter kiemelte, szeretné, ha Kelet-Magyarország minden polgára úgy érezné, hogy a kormány helyben és országosan mindenkinek megpróbál lehetőséget teremteni. Az elmúlt 14 évben a bizalom megköszönése mellett a kormány lehetőséget teremtett az ott élők számára többek között munkahelyteremtéssel vagy az infrastruktúra javításával – tette hozzá.

Lázár János elmondta, a kormány terve az, hogy Debrecen, Nyíregyháza és Miskolc háromszöge egy új gazdasági zónája legyen az országnak, mely legalább olyan fejlett keleten mint Győr nyugaton. A céljuk az, hogy megpróbálják a vidéket gyarapítani, gazdagítani és még több lehetőséget teremteni – emelte ki.

A fórumon Simon Miklós, a térség fideszes országgyűlési képviselője többek között arról beszélt, az elmúlt időszakban a településen sok fejlesztés történt. A jelenlegi ciklusban összesen mintegy hatvan programban tizenhárom milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg – mondta.

Nagykállóban 2018 óta inkubátorház épült, megújult az általános iskola és két bölcsőde is épült, emellett templom- és útfelújítások is történtek.

Juhász Zoltán független polgármesterjelölt köszöntőjében egyebek mellett arról beszélt, legfontosabbnak azt tartja, hogy esetleges megválasztása után a közhangulat javításán dolgozzon. Több stratégiai célt is megfogalmazott, köztük a lakosság megtartásával és a lakásépítési kezdeményezésekkel.

Elolvasom a cikket