Marco Rossi: Olyan csapatok kellenek, amelyek megszorongatják az FTC-t

MH/MTI
2024. május 22. szerda. 9:34

„A külföldiek terén viszont nincs meg a néhány évvel ezelőtti színvonal: emlékszem például Lanzafaméra, Lazovicra, Leandróra, de volt sok más játékos is, akinek a tudása meghaladta azt, amit most látunk a légiósoktól” – vélekedett.

Rossi szerint akadnak jó vezetőedzők Magyarországon – a téma kapcsán a kapitány kiemelte például az év edzőjének választott Bognár Györgyöt, aki a Pakssal rendre erőn felül teljesít.

A kapitány figyelmeztette a magyar tehetségeket, nem szabad megelégedniük azzal, hogy az élvonalban szerepelnek és ott teljesítenek jól.

„Fontos, hogy a fiatal magyarok megértsék, nekik a magyar bajnokság nem cél, hanem ugródeszka kell hogy legyen. Ezt a válogatottban megértették néhányan, akik ott vannak velem, de a többieknek is ezt kellene megérteniük” – közölte.

A szövetségi kapitány beszélt a közelgő Európa-bajnokságról is, mint mondta, fontos lesz, hogy már a kezdetektől felkészüljenek a részletekre, összességében pedig bizakodó.

„Nem azért, mert azt gondolom, olyan csapatom van, amely bármire képes, hanem azért, mert tudom, számíthatok a srácokra, akik motiváltan érkeznek, hogy a legjobbjukat adják, és tudom, hogy olyan csapatom van, ami csapat, és azon belül vannak jó adottságú játékosok is” – fogalmazott.

Hozzátette, nem lehet túl magasra helyezni a lécet, mert a végén túl nagy nyomás alá helyezik a futballistákat, amit nehéz lenne elviselni.

„Arra fogunk törekedni, hogy mindent kezeljünk. Tudjuk, hogy a szurkolóink lelkesek és álmodnak az Eb-vel kapcsolatban sokszor is, nekünk viszont két lábbal a földön kell járnunk” – hangsúlyozta.

Elolvasom a cikket