– A közbeszédből lassan eltűnnek a formalitások: hogy mást ne mondjak, a sajtóban és a reklámokban általánossá vált a tegezés, és ugyanez igaz az öltözködésre. A nemzetközi kapcsolatokban is csökkent a protokoll jelentősége?
– Nem, az üzleti kapcsolatokban, a diplomáciában természetesen továbbra is nagy jelentősége van, de ez szerintem általánosságban is igaz az emberek közötti kapcsolatokra főleg a nemzetközi térben. Azt szoktam mondani, hogy a szaunába sem öltönyben megyünk. Tehát azt a fajta viselkedéskultúrát, protokollt kell követni, amit az adott hely és szituáció megkíván. Az írott és íratlan szabályok betartásán nagyon sok minden múlhat. A protokoll olyan, mint a KRESZ vagy a sportban a szabályok: egyszerre szolgálja azt, hogy biztonságban és hogy jól érezzük magunkat. Ez nem múlik el, nem is múlhat el, hiszen sokfélék vagyunk: népek, kultúrák. A szabályok nélkül óriási káosz lenne. Sokszor így is az van, hiszen nem mindenki ismeri és tartja be ezeket az előírásokat, ami meglepő, olykor kellemetlen helyzeteket eredményezhet.
– Ami az emberek és a kultúrák közötti kapcsolatokat illeti, arra gondol, hogy a korábban egzotikusnak számító helyek manapság tömegek számára váltak elérhetővé, ugyanakkor nem várható el, hogy például egy iszlám országban mindenki a nyugati turistákhoz alkalmazkodjon?
– Nagyon jó a kérdés. Ugye, mindenki születik valahová, az adott környezetben megkapja a helyben szokásos viselkedési mintákat. Ahol felnő, ott szocializálódik. És a különbségek már egy országon belül megjelenhetnek, attól függően, hogy az illető mondjuk faluban vagy nagyvárosban él. Az országok, kontinensek, vallások vagy kultúrák között pedig ezek a távolságok még nagyobbak. Tehát gyakori, ám nagy hiba, hogy akármelyik ország szülöttje, például mi magyarok, azt hisszük, hogy körülöttünk kering a Nap. Nem, mi is beleszülettünk egyfajta rendszerbe. A mi kultúránk ez, a másik kultúrája az. Csak egy példát hadd mondjak! Vegyünk egy egyszerű helyzetet: a névjegykártya átadását. Nekünk természetes, hogy egy kézzel nyújtjuk át valakinek, és mindegy, hogy melyikkel. Vannak viszont olyan kultúrák, amelyben bal kézzel nem illik semmit megfogni, a balkéz tisztátalan kéz, a Távol-Keleten pedig két kézzel adjuk át és vesszük el a névjegykártyát, de az ajándékot is. Ezekben a kultúrákban ez a természetes. A különböző protokollok megismerése révén igazából kitárul előttünk a világ, ami nagyon sokszínű. Óriási előnyt jelent, ha könnyű szerrel „váltani” tudunk a kultúrák között; ha értjük, hogy mi történik körülöttünk, milyen mozgatórugóik vannak a dolgoknak. Adott esetben ezen múlhat egy sikeres tárgyalás vagy kapcsolatépítés.
– Ezért is tarották fontosnak a METU-nál a nemzetközi kommunikációs viselkedéskultúra és protokoll verseny megszervezését?
– A verseny, amelynek mottóját úgy adtam meg, hogy „Értéket képviselünk” sok mindent lefed: nagyon sok mindent a protokollból, de a viselkedéskultúrából és a kommunikációból is. A Metropolitan Egyetem tizenkettedik alkalommal szervezi és igen, pontosan azért, mert a célunk, hogy olyan szakembereket neveljünk, akik az üzleti kommunikációban, a márkaépítésben, vagy akár diplomáciában kiemelkedően sikeresek tudnak és akarnak lenni. A protokoll oktatás hozzásegíti a hallgatókat ahhoz, hogy jól tudjanak kapcsolatot teremteni, és jól tudják gyakorolni a szakmájukat. Nagyon fontos megjegyezni, hogy – és ezt nagyon jól fölismerte a Metropolitan Egyetem – ma már nem elég egy adott szakma ismeretanyagát elsajátítani. Több kell ahhoz az életben, hogy sikeresek legyünk.
– Maga a verseny is nemzetközi?
– Igen, hazai és határon túli egyetemek is képviseltetik magukat, amire mint főszervező, nagyon büszke vagyok. Idén is tíz csapat méri majd össze a tudását. Köztük a beregszásziak, akik ugye, nem kell mondanom, hogy Ukrajnából, egy háború sújtotta országból jönnek. Háborús körülmények között készültek fel, csak a lányokat engedték át, de nagyon lelkesek. Egy másik csapat Szászrégenből érkezik, Romániából – 9-10 órát utaznak azért, hogy itt lehessenek. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemről, Kolozsvárról is jönnek versenyzők. De benevezett a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, az Edutus Egyetem, a Budapesti Gazdasági Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium Technikum és Szakképző Iskola, akik a gasztronómiában jeleskednek… Szóval, fantasztikus résztvevők vannak, és ez a verseny minden évben egy csodálatos esemény.
– Milyen feladatokat kell teljesíteniük a résztvevőknek? Szituációs játékok, teszt?
– Mind a kettő. Vannak csoportos feladatok, amikor mind az öt főnek együtt kell működnie, olyan is, amikor csak az egyikük, aki mondjuk annak az adott területnek a „specialistája”, áll ki és méreti meg magát. Mint mondtam, a verseny nagyon sok területre kiterjed: vannak diplomáciai kérdések, sportprotokoll kérdések, üzleti kommunikációs kérdések, ismerni kell az egyházi és katonai protokollt, a címertant, a zászlótant. Előkerül a gasztronómiai protokoll is, hiszen az is hozzátartozik a rendezvényekhez. De a versenyzőknek a turisztikai kérdésekben arra is tudniuk kell a választ, hogy egy Magyarországra érkező külföldi vendéket mikor, milyen körülmények között és hova érdemes elvinni. Az idei kiírásnak két évfordulós témája is van: az egyik a NATO megalakulásának 75. a Magyarország csatlakozásának 25. évfordulója, a másik az Európa Tanács megalakulásának 75. évfordulója. Utóbbit tíz ország hozta létre, ezért a verseny nulladik feladata az volt, hogy minden csapatnak készítenie kellett egy bemutatkozó, avagy imázs filmet valamelyik államról, amely egyben bemutatkozás is a csapatok részéről. A NATO kapcsán pedig szeretném megjegyezni, hogy a verseny fővédnöke, egyébként hagyományosan is a honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszter úr, valamint a határon túli magyarokkal ápolt kapcsolatainkra tekintettel Potápi Árpád János, és a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkársága a patronálónk.
– Azok között, amiket felsorolt, vannak olyan témák, amelyek evidensnek tűnnek, hogy például egy muszlimokból álló turistacsoportot nem viszünk a belvárosi disznótorosba. Viszont, ha már aktualitások: idén olimpia is lesz. A sportdiplomáciáról és annak fontosságáról mindenki hallott. A sportprotokollról viszont a legtöbbünknek szerintem az elképzelései nagyjából kimerülnek abban, hogy a játékosoknak meccs előtt-után illik kezet fogniuk. Mondjuk ez mostanában gyakran elmarad…
– Gondoljunk bele, hogy a sportrendezvények, legyenek azok akár a legegyszerűbbek, vagy egy olyan világrendezvény, mint az olimpia, nem csak egy versenyszámokból állnak. A sportprotokollba minden beletartozik a szervezéstől a játékvezetésen át a díjátadók lebonyolításáig, a vendégek beengedése, elhelyezése, a zászlók vagy éppen a VIP vendégek sorrendje; hogy ki kivel és ki után fog kezet, de még az is, hogyan zajlik a díjkioszás ceremóniája… Tényleg rendkívül összetett kérdésről van szó, és ha a szervezők nincsenek kellően felkészülve, nem rendelkeznek széleskörű ismeretekkel, az kínos helyzeteket eredményezhet. Képzeljük csak el, hogy a magyar helyett mondjuk véletlenül az olasz zászlót vonják fel, vagy összekeverik a himnuszokat!
– Akkor tulajdonképpen azt lehet mondani: annak ellenére, hogy egy nézőnek nem feltétlenül tűnik fel, valójában a protokoll és a viselkedéskultúra mindenhol megjelenik.
– Igen. Sőt, a protokoll jelenléte akkor tökéletes, ha a vendég nem veszi észre, mert ha észreveszi, akkor ott hiba van. A csillogó szemekkel távozó vendég a legnagyobb jutalom a protokollosnak.
