„Átgondolatlan, szakmaiatlan és sunyi Karácsony Gergely terve”

MH/MTI
2024. május 23. csütörtök. 20:32

Wintermantel Zsolt csütörtökön budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: „a rakpart lezárása ékes példája annak a hozzá nem értő, átgondolatlan és sunyi politikának, amellyel Karácsony Gergely noszogatja, tologatja ezt a várost”.

Szakmaiatlan, mert nem veszi figyelembe, hogy egy város közlekedési hálózata összetett közlekedési rendszer, abba nem lehet így helyenként belenyúlni. Ez jól látható volt a körúti kerékpársávok és az Üllői úti, valamint a Váci úti „zöld karók esetében”, hiszen ezekkel nem javítottak a helyzeten, de még balesetveszélyes is – mondta.

Wintermantel Zsolt kijelentette: nem lehet ilyen ad hoc beavatkozásokat tenni.

Ugyanez a helyzet a rakpart lezárásával kapcsolatban is, átgondolatlan, hiszen nincsen kitalálva, hogy hogyan fog működni a város. Egyben „sunyi” is, mert Karácsony Gergely úgy fogadtatta el ezt a Fővárosi Közgyűléssel, hogy a közlekedésbiztonsági stratégiáról szóló előterjesztés egy mellékletében volt a főváros közúthálózati terve, amelyben szerepel, hogy a pesti alsó rakpart egy szakaszát teljesen le akarják zárni az autóforgalom elől – mondta Wintermantel Zsolt.

Hozzátette: semmilyen szakmai konzultáció, sem előkészítés nem volt a szakmai szervezetekkel.

A kormánypárti politikus a június 9-i önkormányzati választásra utalva úgy fogalmazott: „tizenhét napunk van még hátra, hogy egy jó döntéssel véget vethessünk ennek a borzalomnak”.

Elolvasom a cikket