Ikarus 80e: A „midi” bevette a ZalaZone-t

Nagy Áron
2024. május 23. csütörtök. 22:44

A 8,5 méter hosszú, kétajtós, független kerékfelfüggesztéssel, valamint 55 álló-, és 18 ülőhellyel rendelkező jármű ereje és mozgékonysága még mindig sokakat meglep, pedig az elektromos járművek már egy ideje velünk vannak a mindennapokban. És ez igazából az egyetlen, amint az Ikarus midibuszával először vagy újra találkozók hiányolni szoktak: hogy nincs belőle még több, minden városban egy kisebb-nagyobb flotta, mert az Ikarus névre még az általános iskolások szeme is felcsillan, az idősebbek közül pedig mindenki számos emléket őriz abból az időből, amikor a magyar utakat magyar buszok szelték.

Greentech-et egyébként Balaicz Zoltán, Zaleegerszeg polgármestere és Vigh László, a térség országgyűlési képviselője után Lantos Csaba energiaügyi és Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterek, a rendezvény fővédnökei nyitották meg.

Előbbi egy egész előadással készült, amely bemutatta, milyen nagy utat tett meg az ország a megújuló energiaforrások bevezetése és elterjesztése terén. Az eredmények közül kiemelte, hogy a napelemekből származó energiatermelés értéke néhány év leforgása alatt elérte a 6,3 gigawattot, a 2030-as cél pedig ennek a duplája. – Ezzel tavaly a világon a harmadikak voltunk a napelem által előállított elektromos áram arányát tekintve – jelentette ki Lantos Csaba.

– Fordulatot sikerült elérnünk a geotermikus energia kiaknázásában is. Ebben óriási potenciál van, és mára a távfűtéses lakások 10 százalékában geotermiával fűtünk – mutatott rá a tárcavezető. Hozzátette: amellett, hogy tovább kell haladni ezen az úton; illetve pont amiatt, mert az ország tovább fog haladni ezen az úton, az egyik legnagyobb feladat most a hálózati infrastruktúra fejlesztése és az energiatárolási kapacitás növelése.

Mint mondta, jelenleg 20 megawattnyi ipari méretű akkumulátor üzemel az országban, ami nem rossz, de elenyésző a teljes fogyasztáshoz és a szükségletekhez képes. Hangsúlyozta továbbá, hogy az elektromos autók elterjedése és az ipari igények növekedése miatt Paks II. mellett szükség lehet még egy, kisebb teljesítményű atomerőműre is.

– A közlekedésben nem csupán zöld jövőről, hanem leginkább zöld jelenről lehet beszélni. Jelentem Magyarország időben lépett ezen a területen. Ha körbenézünk az országban, Debrecentől Győrig egymást érik az elektromos közlekedést szolgáló beruházások, sőt, a Greentech konferencia helyszínén is egy olyan fejlesztés, tesztelési központ található, amely egyrészt a legjobb Európában, másrészt a kutatók itt alkothatják meg a jövő technológiáját – ezt már Nagy Márton emelte ki.

A tárcavezető videóüzenetében rámutatott, a kormány célkitűzése, hogy az elektromobilitáshoz kapcsolódó teljes ökoszisztéma fejlesztését tekintve az egyik vezető országgá váljunk Európában.

– A zöld átállás a közlekedés mellett az energetikai átalakulást is jelenti. Az elmúlt években rávilágított az energiabiztonság és az energiaszuverenitás fontosságára, amely hazánk a zöldenergia kiaknázásán keresztül képes tovább erősíteni. A zöld energiára történő átállás kulcsa, hogy fenntartható módon és mindenki számára elérhető áron biztosítsuk az energiát. Az olcsó zöld energia jelenti a gazdasági versenyképesség alapját. Jelentős lépés, hogy Magyarországon soha nem látott mértékben nőtt a megújuló energia termelése köszönhető annak is, hogy ma már egymást érik a napelemparkok, és egyre több háztetőn látunk napelemeket – tette hozzá a miniszter.

Elolvasom a cikket