Indul az M2 metróvonal és a H8-as/H9-es HÉV összekötése

MH/ MTI
2024. május 23. csütörtök. 18:13

Ez azt jelenti, hogy a HÉV-Metrón Cinkotától, anélkül utazhatnak majd az utasok egészen a Déli pályaudvarig a vonatokon, hogy át kelljen szállniuk a M2 metróvonal jelenlegi végállomásán az Örs vezér terén – közölte a XVI. kerületi polgármesteri hivatalban megtartott sajtótájékoztatón Pántya József.

A pálya megépítése mellett sor kerül a HÉV járműpark cseréjére, a biztosítóberendezések, egy járműtelep és P+R parkolók kiépítésére – tette hozzá.

Mint elmondta: várakozásaik szerint a nyár folyamán megszerzik a környezetvédelmi határozatot, ezt követően pedig megkezdődhet az engedélyezési és kivitelezési tervek elkészítésének közbeszerzési eljárása.

A négy kerület közlekedését érintő projektet európai uniós forrásból kívánják megvalósítani. A tervezői szerződések megkötésére a jövő év első felében kerülhet sor, és a tervezési folyamat két-három évet vehet igénybe; ezt követően kezdődhet a projekt konkrét megvalósítása.

Szatmáry Kristóf (Fidesz) országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: az a céljuk, hogy a kötött pályás közlekedés fejlesztése a XXI. század egészében meghatározza a XVI. kerület mindennapjait. Úgy valósuljon meg, hogy az a kerületben élők számára a legideálisabb viszonyokat teremtse.

A beruházás jótékony hatással lesz az ingatlanok értékére és a kerület közterületeinek fejlődésére – vélekedett a politikus, aki köszönetet mondott a kormánynak a projekt támogatásáért.

Kovács Péter (Fidesz) a XVI. kerület polgármestere azt hangsúlyozta, hogy a fejlesztés megoldja a kerület egyik legnagyobb közlekedési problémáját, hiszen megszűnnek a sokszor 8-10 perces várakozást kiváltó szintbeli kereszteződések a HÉV vonalán. Ugyanis a vonatok a felszíni közlekedés mellett a felszín alatt és felüljárókon fognak közlekedni.

Egyben a fejlesztés a főváros legnagyobb környezetvédelmi beruházása lesz, hiszen az agglomerációban élők a P+R parkolókban lerakhatják majd az autóikat és közösségi közlekedéssel utazhatnak tovább Budapest belvárosába. Ez pedig enyhíti a kialakuló forgalmi dugókat.

Ezért sem érti – folytatta -, hogy Karácsony Gergely főpolgármester a megválasztása után miért állította le a projekt előkészítését. Miközben a kampányában még azt ígérte, hogy felgyorsítja a megvalósítást.

Sokat kellett küzdeni a program megvalósításáért, ám oda jutottak, hogy a jelenlegi kormányzat támogatja a projektet – mondta a sajtótájékoztatón Kovács Péter.

Elolvasom a cikket