Semjén Zsolt: Antall József rakta le a fundamentumokat

MH/MTI
2024. május 24. péntek. 5:59

Az Antall József 1990 és 1993 között rögzített, kormányüléseken elmondott hozzászólásait tartalmazó kötetek bemutatóján a miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott: Antall József „erkölcsi politikát folytatott, és szó szerint életét adta a hazáért”.

Antall József a történelemben gondolkodott – hangsúlyozta, hozzátéve: a volt kormányfő nem epizódnak tekintette személyét és szolgálatát, hanem a magyar történelem egészének ívében.

„Amikor őt olvassuk, látjuk az elmúlt ötszáz évet és látjuk a távlatokat” – húzta alá, megjegyezve: Antall József „nem egy pillanatban gondolkodott, hanem a magyar történelmi kontinuitásban”.

Ez a történelmi gondolkodás a mai mainstream politikájában szinte nem létezik – mutatott rá a miniszterelnök-helyettes.

Semjén Zsolt szavai szerint Antall József meghatározó kijelentése volt, amikor azt mondta, hogy lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke.

Akkor addig lehetett elmenni, hogy ezt ki merte mondani – fogalmazott, hozzátéve: innen már „csak egy lépés volt” a státusztörvény alapján a magyar igazolványok kiállítása, mostanra pedig 1,2 millió határon túli nemzettársunk vált honfitársunkká, kapta meg a magyar állampolgárságot.

A miniszterelnök-helyettes felidézte, Antall József mondta neki egyszer, hogy „nem a templom köveibe, hanem az egyházi iskolákba kell befektetni”.

Úgy folytatta: piarista diákként Antall József tudta, hogy a keresztény civilizáció védelme szempontjából is mit jelent, „ha az egyházi gimnáziumból jövő következő generáció értelmisége meghatározó helyeken lesz a magyar életben”.

A kötetben bemutatott jegyzőkönyvekről szólva Semjén Zsolt azt mondta: utólag persze könnyű kritikát megfogalmazni, hogy elmulasztott lehetőségek, ilyen-olyan hibák, illúziók, de aztán a csodálat fogalmazódott meg benne, hogy Antall József nem tévesztett utat és ő rakta le a fundamentumokat.

Szakály Sándor, a Veritas Intézet főigazgatója köszöntőjében elmondta: az intézet alapvető célja és feladata, hogy a rendszerváltás utáni első magyar kormány, az Antall-kormány és a Boross Péter vezette kormány működését próbálja bemutatni „források és hiteles adatok alapján”.

Szavai szerint a kötetek bemutatják, hogy „egy demokráciába induló ország kormányfője” miként látta a világot.

Elolvasom a cikket