Továbbra is menekítési terven dolgoznak Nápolyban

Nello Musumeci kijelentette, hogy a dél-olaszországi Campania tartományban hétfő óta ismétlődő földmozgás hirtelen és hosszabb időre leállhat, de nem kizárt, hogy akár hónapokig vagy évekig tarthat. „A tudósok sem tudják megjósolni, miként alakulhat a helyzet, ezért készen kell állnunk minden eshetőségre” – hangsúlyozta – olvasható a hazipatika.com oldalán.

Bejelentette, hogy a kormány a helyi hatóságokkal, önkormányzatokkal és más intézményekkel közösen evakuációs terven dolgozik, amelyet a következő napokban hoznak nyilvánosságra, és megjegyezte, hogy szükség esetén azonnali evakuációt rendelnek el. A geológiai szempontból rendkívüli térségben mindig is létezett katasztrófavédelmi terv a lakosok gyors evakuálására, de a korábbi előírásokat felül kell vizsgálni a terület magas népességsűrűsége miatt – mondta. „Nagyon szűk területen 80 ezer ember él több ezer épületben, szükség esetén a minél gyorsabb evakuálásuk nem könnyű feladat” – mondta Nello Musumeci. A térségben a közepes, sárga színű készültség marad érvényben.

Május utolsó napjaiban gyakorlatot tartanak a lakosok számára. Ötszázmillió eurót különítenek el a megrongálódott épületek helyreállítására és biztonságossá tételére. Az épületek vizsgálata már megkezdődött, ötvenöt csapat végzi a térség épületei állapotának felmérését. Mindenekelőtt az iskolákat akarják biztonságossá tenni, amelyeknek száma meghaladja a hatvanat – hangoztatta Nello Musumeci.

Elolvasom a cikket