Fico-merénylet: Több mint százötven gyűlöletkeltő esetet jegyeztek fel a hatóságok

MH/MTI
2024. május 24. péntek. 16:16

Elhangzott, hogy a rendőrség már 55 esetben azonosította a közösségi oldalakon tett gyűlöletkeltő bejegyzések szerzőit. „Iskolázottság és munkakör szempontjából sokféle embercsoportról van szó” – jegyezte meg Solák. Példaként hozott fel egy negyvenéves nyitrai nőt, aki ellen vádat emeltek, egy dunaszerdahelyi férfit, akinél házkutatást tartottak és kezdeményezték előzetes letartóztatását, és egy pozsonyi egyetemi hallgatót. Kiemelte, hogy mindnyájukkal szemben eljárás indult a közösségi oldalakon tett olyan bejegyzéseik miatt, amelyekkel bűncselekményt valósítottak meg. Hozzátette, hogy ezért akár egy év börtönbüntetést is kaphatnak.

A miniszter megismételte, hogy zéró toleranciát alkalmaznak a fenyegetésekkel és a gyűlöletkeltő megnyilvánulásokkal szemben. „Továbbra is gondosan megvizsgáljuk azokat a gyanús bejegyzéseket, amelyekről jelentenek nekünk, vagy amelyeket a rendőrség észlel a fokozott ellenőrzések során” – mondta.

A miniszterelnök elleni támadással kapcsolatos gyűlöletbeszéd mellett a rendőrség nyomoz Zuzana Caputová leköszönő államfővel és Michal Simeckával, a legerősebb szlovákiai ellenzéki tömörülés, a Progresszív Szlovákia mozgalom elnökével szembeni fenyegetések ügyében is. A belügyminiszter bejelentette, hogy a miniszterelnök elleni támadást vizsgáló csapatot kibővítették további két szakértővel. Hozzátette, hogy a nyomozás folytatódik, és az elkövetés motivációjának minden lehetséges verzióját figyelembe veszik.

Robert Fico miniszterelnököt május 15-én Nyitrabányán négy lövéssel életveszélyesen megsebesítette egy 71 éves lévai férfi, a politikus állapota azóta javult, a besztercebányai kórházban ápolják. A kormányfő állapota a kórház pénteki közlése szerint stabil, enyhe javulással.

Elolvasom a cikket